Hónapokig kell még együtt dolgoznia az az antarktiszi kutatóállomáson egy csapatnak, amelynek egyik tagja – bár megfelelt a pszichológiai vizsgálatokon – valószínűleg nem bírja a bezártságot és bántalmazta a csoport egy másik tagját. A kilencfős társaságnak az antarktiszi telet a dél-afrikai bázison kellett volna töltenie, amely körülbelül 170 km-re található a jégtakaró szélétől, és nehezen megközelíthető. A BBC szerint a dél-afrikai környezetvédelmi minisztérium máris reagált az eseményekre. A dél-afrikai Sunday Times, amely elsőként számolt be a történetről, azt közölte, hogy a csapat tagjai könyörögtek, hogy mentsék ki őket.
A minisztérium közölte, hogy a csoport tagjait korábban számos értékelésnek vetették alá, amelyek magukban foglalják átvilágítást, a referencia-ellenőrzést, az orvosi vizsgálatot, valamint a szakképzett szakemberek pszichológiai felmérését is, ezt pedig minden tagnál jóváhagyták. Későbbi közleményében hozzátette, hogy nem ritka, hogy valaki ennek ellenére, ha megérkezik egy rendkívül távoli területre, megváltozik. Hozzátették, amikor a hajó február 1-jén az Antarktiszra indult, még minden rendben volt, február 27-én jelentették az első esetet a minisztériumnak.
Állítólag a feltételezett elkövető, hivatalosan is bocsánatot kért áldozatától, és kész elvégezni az ajánlott terápiákat.
A Sanae IV kutatóbázis több mint 4000 km-re található Dél-Afrika szárazföldi részétől, és a zord időjárási viszonyok miatt a tudósok az év nagy részében elzártan élnek ott. A bázison dolgozók majdnem 13 hónapig vanna összezárva.
A dél-afrikai kutatóexpedíciók 1959 óta zajlanak. A Sanae IV bázison dolgozó csapat jellemzően egy orvosból, két szerelőből, három mérnökből, egy meteorológiai technikusból és néhány fizikusból áll. Nekik a zord időjárási viszonyok miatt sok időt kell zárt beltérben tölteni, bár általában incidens nélkül zajlanak le.
A dél-afrikai kormány szóvivője szerint a támadást egy olyan feladat körüli vita váltotta ki, amely időjárásfüggő feladat, és amelyhez menetrendmódosításra volt szükség.
Az Antarktiszon ritkák, de nem példa nélküliek az incidensek. 2018-ban késelésről érkeztek jelentések az oroszok által üzemeltetett bellingshauseni kutatóállomásról.
A pszichológusok rámutatnak arra, hogy az elszigeteltség hatással lehet az emberi viselkedésre. Az antarktiszi kutatóközösségből származó források azt mondták a BBC-nek, hogy Dél-Afrika szükség esetén hozzáfér egy jégtörő hajóhoz és egy repülőgéphez, de minden mentési műveletnek meg kell küzdenie a zord éghajlattal, a fagypont alatti hőmérséklettel és az erős szél lehetőségével.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nagy bejelentésekre készül a kormány, ekkor jönnek a részletek
Borzalmas tragédia: beomlott a járási hivatal bejárata, halálos áldozat is van
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Meglepő kijelentés az ellenzéki térfélen: bármi lesz a választás eredménye, meg fogják óvni
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon