Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta annak a kaliforniai – és 11 másik szövetségi állam által elfogadott – tervnek a betiltását, amely 2035-től teljesen felszámolná a kizárólag benzinüzemű járművek értékesítését.
Kalifornia 2020-ban jelentette be, hogy 2035-ig az eladott új autók legalább 80 százalékának elektromosnak, 20 százalékának plug-in hibrid modellnek kell lennie.
A csütörtöki szenátusi szavazás eredményeként a Donald Trump elnök elé kerülő törvényjavaslat visszavonja az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége által decemberben megadott engedélyt, amely lehetővé tette Kaliforniának a terv életbe léptetését.
A szenátus szavazása törvénytelen
– jelentette ki Gavin Newsom kaliforniai kormányzó, hozzátéve, hogy a szenátus döntése a kaliforniai adófizetőknek becslések szerint 45 milliárd dollárnyi további egészségügyi költséget fog okozni. A bíróságon fogunk harcolni Kalifornia ellen irányuló alkotmányellenes támadás ellen – tette hozzá.
Az Alliance for Automotive Innovation autóipari szakmai képviseleti szervezet üdvözölte a szavazás eredményét.
A tény az, hogy ezek az elektromos járművekre vonatkozó értékesítési előírások soha nem voltak megvalósíthatók
– mondta a csoport vezérigazgatója, John Bozzella.
A Earthjustice elnöke, Abigail Dillen elítélte a szavazást, és azt mondta:
míg republikánus vezetőink megpróbálják visszaterelni a dolgokat a régi kerékvágásba az elektromos járművek terén, a világ már továbbhaladt.
A Tesla nem kommentálta azonnal a döntést. A GM dicsérte a szavazást, mondván, hogy ez összhangba hozza a kibocsátási normákat a mai piaci realitásokkal.
- Az amerikai képviselőház csütörtökön elfogadott egy másik törvényjavaslatot is, amely megszüntetné az új elektromos járművekre vonatkozó 7500 dolláros adókedvezményt, 250 dolláros éves díjat vetne ki az elektromos járművekre az útjavítási költségek fedezésére, és hatályon kívül helyezné az autógyártókat több elektromos jármű gyártására szorító emissziós szabályokat. Emellett 2028-tól fokozatosan megszüntetné az elektromos járművek akkumulátorainak gyártására vonatkozó adókedvezményeket is.
Donald Trump páros lábbal szállt bele az elektromos autótulajokba, befagyasztották a támogatást
Az amerikai elnök gazdasági programjának kulcsfontosságú elemévé tette Joe Biden EV-párti kezdeményezéseinek visszavonását. Erről itt írtunk korábban >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére