A Trump-adminisztráció felfüggeszti az elektromos autók töltőinek szövetségi finanszírozását, követve az amerikai elnök egyik első irányelvét, amely szerint vissza kell vonni a konnektorról tölthető járművekre nyújtott támogatást.
Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának Szövetségi Autópálya Igazgatósága (FHWA) február 6-án kelt, pénteken online közzétett levelében bejelentette, hogy felfüggeszti a National Electric Vehicle Infrastructure Formula Program államok közötti szétosztásra szánt pénzeszközök jóváhagyását, amely finanszírozást biztosít a töltőhálózat bővítéséhez, főként az államközi autópálya-rendszer mentén.
Kapcsolódó
A Bloomberg emlékeztet, hogy a program szerepelt a 2021-es kétpárti infrastruktúra törvényben, amely öt év alatt 5 milliárd dollárt különített el a töltők telepítésére.
Donald Trump gazdasági programjának kulcsfontosságú elemévé tette Biden EV-párti kezdeményezéseinek visszavonását.
Júliusban a republikánusok nemzeti kongresszusán elhangzott beszédében megígérte, hogy második kormányának első napjától kezdve véget vet az elektromos járművek támogatásának.
Trump beiktatása óta a Közlekedési Minisztérium (DOT) is átírta a Biden által jóváhagyott szigorú amerikai üzemanyag-gazdálkodási szabályokat.
Trump szerint a Panama-csatornát a kínaiak irányítják
Az amerikai elnök feltett szándéka, hogy a csatorna irányítása „visszajusson” az amerikaik kezébe, azonban Panama nem ért egyet a vádakkal.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon