Nem természeti jelenség, hanem szándékos mérgezés okozta az Által-érben a tömeges halpusztulást két héttel ezelőtt. Február 10-én több száz hal vergődött az Által-ér tófarok felőli szakaszán, a szakemberek pedig napokon át keresték a jelenség okát – írta meg a kemma.hu.
A vízügy szakemberei először azt feltételezték, hogy a vízbe hullott falevelek bomlása miatt csökkent az oxigénszint, de az nem indokolta volna a pusztulás mértékét.
A vizsgálatok először a Derítő-tóhoz vezettek, amely felett, az Egri ház közelében egy szennyvízcső keresztezi az Által-eret. Ezen felfedeztek egy szivárgást is, ebből mintát vettek, de a laborban kizárták a vízszennyezést, így tovább keresgéltek.
Végül kiderült, hogy
a halak pusztulását nagy mennyiségű rovarölő szer idézte elő, így már biztos: valaki szándékosan mérgezte meg az Által-ér vizét, méghozzá úgy, hogy a mérgező anyagot az Által-éri kishídról öntötték a vízbe, de hogy ki és miért tette ezt, egyelőre rejtély.
A vízben piretroid származék, azaz rovarölő szer volt jelen, amely kifejezetten veszélyes a halakra, miközben a madarakra és az emberre nem, és gyorsan lebomlik a természetben. A hatóságok rendőrségi feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, és a nyomozás folyamatban van.
Molnár András, a Vízügy tatai szakaszmérnökségének vezetője korábban elmondta, hogy pár nap alatt levonult a méreg és a továbbiakban nem tapasztaltak több elhullást, sőt az Által-ér érintett szakaszán már megjelentek újra az élő halak is.
150 ezer eurót szerzett egy banda, nem létező kiskutyákkal
A spanyol rendőrség letartóztatta a háziállatokról szóló csalárd hirdetéseket feladó bűnözőket. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van