Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül; jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon, a legtöbben közülük egy kutyáról gondoskodnak – derül ki a Cofidis reprezentatív kutatásából.
Az MTI-nek küldött pénteki közlemény szerint egy átlagos magyar gazda legalább évi 190 ezer forintot költ a kutyájára. A felszerelés, higiéniai ellátás, általános állatorvosi költségek az eledel mellett még nagyjából 47 ezer forintot emésztenek fel éves szinten. A hitelintézet 2018-as kutatásával összevetve kiderül, a költségek csaknem 33 százalékkal emelkedtek 5 év alatt.
Kapcsolódó
A kutya szorongás ellen is gyógyír
A közleményben kitértek egy másik kutatás megállapításaira is, amelyek szerint a kutyatartók kevesebbet szoronganak, kevésbé érzik magukat magányosnak, elégedettebbek a helyzetükkel, és jobbnak értékelik a mentális állapotukat, mint a kutyát nem tartók.
December elején számos javaslatot tett az Európai Unió Végrehajtó Testülete mai ülésén annak érdekében, hogy a kutyák és a macskák életminősége is javuljon. Az új szabályokkal az Európai Bizottság célja az, hogy közös minimumkövetelményeket állapítsanak meg a kedvtelésből tartott állatok tartására és tenyésztésére vonatkozóan, hogy véget vessenek a jogalkotási kiskapuknak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá