A Népszava 23 állami tulajdonú vállalatól, háttérintézménytől kért adatokat arról, hogy mennyi jutalomban, jutalom jellegű juttatásban, motivációs elismerésben részesültek ezen intézmények vezetői, a lap 21 esetben kizárólag nemleges választ kapott.
Az érintett intézmények vezetői, így például
- a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság,
- a MÁV,
- az MTVA
- vagy a Szerencsejáték Zrt. vezetői
sem részesültek az év végi prémiumban vagy motivációs elismerésben.
A lap szerint ez a helyzet annak fényében figyelemre méltó, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói decemberben prémiumot kaptak volna, azonban a bérjegyzékükön szereplő bruttó 350 ezer forint hirtelen eltűnt, és a munkatársak csupán Orbán Viktor kormányfő karácsonyi üdvözlőlapját találták a borítékjukban.
Egy korábbi adatigénylésből kiderült már, hogy
a minisztériumok nagy része is elmaradt a karácsonyi jutalom osztogatásával, csupán a Honvédelmi Minisztérium biztosított ajándékcsomagokat munkatársainak.
A jutalmak kezelése és a prémiumok elosztása a Fidesz kormányzása alatt hullámzó képet mutatott. Míg 2012-ben a miniszterelnök a prémiumok kifizetését igyekezett megfékezni, később 2016-ban és 2021-ben is akadtak esetek, amikor az állami vezetők jelentős jutalmakat kaptak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére