A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt – közölte a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap a lengyel söripari munkaadók szövetsége jelentésére hivatkozva.
A jelentésben az érdekvédelmi szervezet azt írja, hogy „valódi szemtanúi vagyunk a lengyelországi sörfogyasztásban bekövetkező forradalomnak”.
2018-ban ugrásszerűen nőtt az alkoholmentes sörök értékesítése, amely 2024-ig összesen 250 százalékkal növekedett, és tavaly mintegy kétmillió hektolitert ért el a lap által ismertetett adatok szerint.
Az alkoholt nem tartalmazó sörök a lengyelek 52 százaléka számára az alkoholos italok jó alternatíváját jelentik – idézi a hetilap Bartlomiej Mokrzyckit, a lengyel söripari munkaadók szövetségének vezérigazgatóját.
A jelenség egyik oka az úgynevezett NoLo-divat, vagyis a nulla vagy alacsony tartalmú alkoholok növekvő kedveltsége. A más országokban is észlelhető fogyasztói tendencia Lengyelország esetében tartósnak tűnik, 2019 és 2023 között az alkoholos italok fogyasztása összesen 8,7 százalékkal csökkent, a sör esetében pedig 9,9 százalékos volt a lengyelországi visszaesés.
Az elmúlt három esztendő során az alkoholtartalmú sör gyártása évi 3,7 százalékkal csökkent, az alkoholmentes sörök esetében viszont évi 2,7 százalékkal növekedett
– idézi a lap Michal Kolesnikowot, a PKO BP lengyel bank elemzőjét.
Az ismertetett adatok fényében az alkoholmentes sörök gyártása esélyt jelent a piaci nehézségekkel évek óta küzdő sörgyárak számára.
A Do Rzeczy felidézi: Lengyelország az alkoholmentes sörök harmadik legnagyobb gyártójának számít Európában, Németországgal és Spanyolországgal együtt ezen italok 68 százalékát állítják elő a kontinensen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat