A külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint kritikus nemzeti érdek az újabb nukleáris reaktorblokk építése, amelynek terén fontos mérföldkőhöz érkeztek. Rámutatott, hogy a pénzügyi és a kivitelezési szerződés is módosult. Elmondása szerint több módosított rendelkezés is gyorsabbá, könnyebbé és egyszerűbbé teszi az előrehaladást.
Szijjártó projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy már zajlanak a résfalazási munkálatok, és a hatos blokk alatti talajkitermelés is megkezdődik, ősszel pedig a talajszilárdítás is megindulhat – írja az MTI.
A miniszter leszögezte, hogy nem lesznek európai szankciók a nukleáris iparral szemben. Szerinte az energiaellátás „fizikai kérdés”, mivel a jövőben azok az országok lesznek biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani a felhasznált energia nagyrészét. Szavai szerint az ország az adottságait tekintve ezt atomerőművekkel képes elérni.
Hozzátette, úgy véli, a beruházás „hosszú távú garancia arra, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban legyen, hogy legyen elég és legyen megfizethető energia Magyarországon.”
Minden, amit Paks 2-ről tudni kell
Közel 10 éve hallunk Paks 2-ről, a reménybeli új atomerőműről, de még mindig csak egy 5 méter mély gödör van a helyszínen. Miről is van szó tulajdonképpen, mi épül vagy nem épül? Kérdések és válaszok.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben