Auchan Magyarország tájékoztatása szerint
új, innovatív kereskedelmi egységet nyitnak a fővárosban, az okosüzlet lényege, hogy a vásárló applikáció segítségével bármikor be tud menni az üzletbe, vásárolhat és fizethet.
Kapcsolódó
A kereskedelmi vállalat közleményéből kiderül, hogy
az új üzletformátum 18 négyzetméteres lesz, napi 24 órás nyitvatartással.
- A személyzet nélküli bolt a GDPR-szabályok betartásával egy AI-alapú kamerarendszerrel és súlyérzékelő polcrendszerrel működik majd.
- Alkoholt és más, korhatárhoz kötött árucikkeket nem árulnak majd, az Auchan sajátmárkás termékei ugyanakkor itt is megjelennek.
Az okosüzlet Újbudán, a Bártfai utca és Vahot utca sarkán áll majd. A tereprendezés már elkezdődött, és a vállalat a bolt felállításán kívül a közvetlen környezetébe fákat és cserjéket is ültet, továbbá felújítja a járdaburkolatot.
Az Auchan Go az albertfalvai Auchan hipermarket támogatásával működik, és várhatóan február végén nyit.
A közlemény idézi Nagy Attilát, az Auchan Magyarország értékesítési igazgatóját, aki jelezte: az új üzletformátumot több helyszínen is ki szeretnék majd próbálni. A koncepció második lépésében e-com átvételi ponttal is tervezik bővíteni az új üzletet a többcsatornás modell értelmében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli