Jövő év második felében 65 vadonatúj, alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbusz áll forgalomba Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán.
A beszerzés jelentős mérföldkő a BKV flottafiatalítási programjában, hiszen ezzel az újabb járműcserével az autóbusz-állomány mintegy 8 százalékát korszerűsítik – tájékoztatott a főpolgármester.
Az előző öt év eredménye, hogy ma már Budapest útjain 100 százalékban alacsonypadlós buszflotta közlekedik, de az új ciklusban sem torpanunk meg – tette hozzá bejegyzésében a főpolgármester.
„Lesz*rom a dolgot, azt csinálunk, amit akarunk” – mondta a 85-ös busz mobilozó sofőrje
Haladéktalanul vizsgálatot indít a BKV azzal a buszvezetővel szemben, aki hosszasan mobilozott vezetés közben az egyik BKV-járaton – egy utas bejelentése szerint úgy, hogy a telefont szorosan a füléhez tartotta. A szemtanú, aki már az utazás közben felszólította a sofőrt, hogy hagyja abba a telefonlást, felvételt is készített a 85-ös buszon történtekről október 10-én. Az esetről itt olvashat bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben