BKK közleménye szerint minden állomáson ötméteres hosszúságban szerelték fel a peronhézag-kitöltő elemeket, azon a szakaszon, ahol a babakocsit használók és a kerekesszékesek számára fenntartott helyekhez szállhatnak fel az utasok. A helyüket kék padlómatricák jelölik, irányonként két-két pozícióban. A fejlesztésnek köszönhetően öt centiméterrel csökkent az átlépési távolság a BKK szerint.

A közleményben azt írják, a kitöltőelemek erős, rugalmas, gumiból készült perontoldatok, melyek a kerekesszék és a babakocsi súlyát is elbírják, és nem tesznek kárt a szerelvényekben.

 

Az átlépési távolság problémáját a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) jelezte a közlekedési társaságnak, a peronhézag-kitöltőket egy évvel ezelőtt kezdték el tesztelni, és júniusban szerelték fel őket.

társaság kiemeli, az eszközök alkalmazása újdonságnak számít Magyarországon, melyet először a 3-as, azaz a kék metró utasai használhatják.

Az akadálymentesség érték – milliók életét könnyítheti meg a magyar startup

„Csupán” négy lépcsőfok kellett ahhoz, hogy Berecz Balázs életre hívjon egy olyan innovatív megoldást, amellyel mintegy 1,3 milliárd speciális igényű ember mindennapi életét teheti könnyebbé. Így született meg az Access4you nemzetközi tanúsító védjegy, amely 9 érintett célcsoport számára nyújt díjmentesen elérhető, részletes és megbízható információt az épített környezet akadálymentességéről. Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletágának vezetője szerint egyre nagyobb figyelem övezi az ESG keretrendszeren belül működő startupokat, ezért is lát nagy potenciált az Access4you csapatában.
Bővebben--->