A tartós befektetési számlák (TBSZ) látványos térnyerését hozta 2026 első negyedéve: három hónap alatt több mint 61 ezerrel nőtt a hazai befektetési szolgáltatóknál vezetett számlák száma, így március végére már meghaladta az 580 ezret az állomány.
A BiztosDöntés.hu által összegzett jegybanki adatok szerint ez 11,8 százalékos emelkedést jelent 2025 végéhez képest.
Éves összevetésben még látványosabb a bővülés. Míg 2025 márciusának végén 453 ezer TBSZ-t tartottak nyilván, addig egy évvel később már több mint 580 ezret, ami közel 28 százalékos növekedést, vagyis nagyjából 127 ezer új számlát jelent.
A TBSZ-ek népszerűségével párhuzamosan az ezeken tartott megtakarítások összege is jelentősen nőtt.
A számlákon kezelt vagyon piaci értéke 2026 márciusának végén meghaladta a 8176 milliárd forintot, ami egy év alatt 24 százalékos emelkedésnek felel meg.
A BiztosDöntés.hu számításai alapján egy TBSZ-re átlagosan 14,09 millió forintos egyenleg jutott az első negyedév végén. Ez ugyan valamivel alacsonyabb az egy évvel korábbi 14,53 millió forintos átlagnál, ám ezt részben magyarázhatja a nagy számú új számlanyitás.
A növekedés hátterében elsősorban az áll, hogy a befektetők igyekeznek elkerülni a megtakarításokat terhelő adókat. A fordulópontot 2023 nyara jelentette, amikor a kormány a 15 százalékos kamatadó mellé további 13 százalékos szociális hozzájárulási adót vezetett be a legtöbb befektetési hozamra. Bár az állampapírok kivételt kaptak, a TBSZ-ek szintén mentesültek az új teher alól, ami újra vonzóvá tette a korábban háttérbe szorult konstrukciót.
A szabályozás azonban 2025 elején ismét szigorodott. Ha valaki a gyűjtőévet követő három éven belül megszünteti a számlát, ugyanúgy 15 százalék személyi jövedelemadót és 13 százalékos szochót kell fizetnie, mint egy hagyományos értékpapírszámla esetében.
Öt éven belüli feltörésnél már kedvezőbbek a feltételek: ilyenkor 10 százalékos szja és 8 százalékos szocho terheli a hozamot. Az öt évig megtartott TBSZ viszont továbbra is teljes adómentességet biztosít.
Akcióznak a pénzintézetek
A pénzügyi szolgáltatók is egyre aktívabban próbálják magukhoz csábítani a hosszú távon gondolkodó ügyfeleket. Több bank és befektetési szolgáltató külön akciókat kínál a TBSZ-ek mellé.
A HOLD például online vagyonkezelési szolgáltatást kínál TBSZ-en keresztül, az Erste akár két évig díjmentes számlavezetést ad bizonyos feltételek mellett, míg a Gránit Bank rendszeres befektetésekhez kapcsolódó jóváírással ösztönzi az ügyfeleket.
A K&H az ETF-befektetéseket támogatja kedvezményekkel, az OTP pedig 2026 végéig elengedi az online nyitott értékpapírszámlák számlavezetési díját.
A MagNet Bank sajátos konstrukcióval van jelen a piacon: az úgynevezett Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számla betéti formában működik, és jelenleg 2,25 százalékos éves kamatot kínál.
