Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Áprilisban éttermet cserél a SALT és a berlini Horváth étterem csapata. Tóth Szilárdék április 15. és 19. között egy hétig a német fővárosban mutatják meg, mit tudnak, a SALT konyhájába pedig növényi alapú fine dining koncepciójával érkezik Sebastian Frank és csapata a két Michelin-csillagos Horváth étteremből. A konyhában azonban másképp működnek, mint az megszokott, a séf nem akar ideges kollégákkal dolgozni.
Sebastian Frank a We Love Budapestnek azt mondta, „ha csak a pénz érdekelne, gyorséttermet nyitnék, olcsó hamburgereket árulnék, és egy hatalmas marketinggépezetet építenék fel köré, hogy sokan vásároljanak nálam. A fine dining nem a legkönnyebb módja a pénzkeresésnek, és az a jó, ha össze lehet kapcsolni a szenvedélyt a gazdasági sikerrel.” Hozzátette, azt a valódi érzelmi kötődést, ami kialakult benne miután gyerekkorában sok nyarat töltött Kelet-Magyarországon, össze lehet kapcsolni egy észszerű üzleti tervvel, „akkor szerintem az egy őszinte koncepció.”
Sebastian Frank szerint az elmúlt évtizedekben nagyon sok rossz gyakorlat vált megszokottá, az élelmiszeripar ontani kezdte magából a rossz minőségű húst, a korábban drágának számító alapanyagokat. Hirtelen széles közönség számára vált elérhetővé, hogy mindennap hamburgert, szalámis pizzát, kolbászt egyen olcsón. „Természetes, hogy a húsfogyasztásnak átértékelődött a státusza. A jó étel alapvetően tudásra épül, ezt kellene értékelnünk. A lényeg nem a luxusalapanyagokon van, hanem az ételek mögött rejlő gondolkodásmódon. Úgy látom, hogy az elmúlt 20 évben nőtt a tudatosság ezen a téren, ha ez a fine dining esetében is így van, akkor az nekem megfelel.”
Arról, hogy a megszokottal ellentétben, a Horváth konyháján mindenki heti 40 órát dolgozik, ami ebben az iparágban meglehetősen ritka, Sebastian Frank azt mondta, Berlinben is ritkaságszámba megy, ahogy az étterme működik. Hozzátette, az elmúlt 20 évben szinte soha nem látott olyan konyhát, ahol az emberek napi 10 óránál kevesebbet dolgoztak volna. „Soha nem dolgoznék olyan emberrel, aki folyton kiabál, tisztelet és hála nélkül várja el, hogy dolgozzanak neki. Az, hogy ki mennyit dolgozik, felnőttek közötti megbeszélés tárgya, az alapvető tisztesség viszont nem lehet alku kérdése.”
Arról is beszélt, hogy mindig különbséget kell tenni a főváros és vidék között, vidéken mindig nehezebb a magas színvonalú étkezést biztosítani. Így természetesen főként a fővárosokra koncentrálunk, amikor pop-up éttermeket, együttműködéseket indítunk. Ott koncentrálódik a pénz, és végső soron, amit csinálunk, az is üzlet.
„Az olyan országokban, mint Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország, még bőven rejlik lehetőség, valaminek a kezdetén állunk. A turizmus egyre fontosabbá válik majd, mivel Európa többi része egyre drágább lesz – különösen olyan helyek, mint Spanyolország, Olaszország vagy Horvátország.”
A kelet-európai országokban szerinte még mindig vannak rejtett érdekességek, kulturális mélység, lenyűgöző történelem, és nem utolsósorban ezek biztonságos helyek. A fine dining szcéna fejlődik, a jó pillanatban mi is részesévé válhatunk ennek a fejlődésnek. „Aminek persze üzleti oldala is van: ha Svájcba mész, az embereket alig érdekli, ha megjelenik egy újabb Michelin-csillagos étterem, az olyan országokban, ahol a szcéna kisebb, még nagyobb figyelmet kelt.”
