BUX 131528.51 0,05 %
OTP 39960 -2,77 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mészáros Lőrinc jó hírt kapott péntek reggel

A Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. jelentős hatékonyságjavulásának eredményeként rekord profitot ért el 2024 első három hónapjában. A cégcsoport tájékoztatása szerint a nehéz külső körülmények mellett így ismét megmutatkozott a szinergiák kihasználásának fontossága.

2024. június 14. péntek, 08:49

A németországi labdarúgó Európa-bajnokság nyitónapján, péntek reggel közzétette negyedéves jelentését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az Opus Global Nyrt. Ebből kiolvasható, hogy a befektetési holding 11,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2024. január-márciusi időszakot, ami 3,6 százalékkal meghaladta ez egy évvel korábbi profitot. A társaság közleménye szerint a rekordok sorát megdöntő 2023-as év után jól kezdték 2024-et is, hiszen az első negyedévben először értek el ekkora nyereséget.

Ugyanakkor a január-március gazdálkodásában éreztette hatását a nehéz külső gazdasági helyzet. Az első negyedév összes működési bevétele csökkent a bázishoz képest, azonban így is 144 milliárd forintot tett ki. 

A szinergiahatások, és a hatékonyabb gazdálkodás eredményeként a költségeket sikerült az árbevétel visszaesésénél nagyobb mértékben közel 15 százalékkal 129,6 milliárd forintra mérsékelni. A konszolidált EBITDA így közel 25 milliárd forint volt.

Így látja az Opus-vezér

A pénzügyi soron jelentős eredményjavulás volt az első három hónapban. A 2,9 milliárd forintos plusz nagyban hozzájárult a 17,3 milliárd forintos adózás előtti nyereséghez, ami 16 százalékkal magasabb a bázisnál.

A tovább javuló profit megmutatta, komoly eredményeket értünk el a hatékonyság javulásában. Az első negyedév alapján elérhető a társaság stratégiájában meghirdetett 2024-es konszolidált, 94 milliárd forintos EBITDA cél

– értékelt Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója.

Mi miért történik?

  • Az iparban a kedvezőtlen nemzetközi és hazai folyamatok mellett is az árbevétel növekedése jellemző.
  • Az eredményességi célok teljesítése érdekében a működési költségek kezelése fókuszban van.
  • Az élelmiszeripari és energetikai szegmens is javuló eredményességről számolt be.
  • Mindkét területre jellemző a terveknek és iparági benchmarkoknak megfelelően az árbevétel és a költségek csökkenése.
  • Nagyon jól teljesített a turizmus is, ahol a bevételek piacot meghaladó mértékben, több mint 30 százalékkal emelkedtek az első három hónapban.

Merre tovább, Opus Global?

Érdekesség, hogy Mészáros Lőrinc, a több mint 350 vállalkozással és 40 ezer munkavállalóval rendelkező Mészáros Csoport alapító-tulajdonosa áprilisban azt mondta az Indexnek az Opus Globalról, hogy szemben az akkori 400 forint körüli árfolyammal, a papír valós értékének 500 forint felett kellene lennie. Azóta kereskedtek a papírjaikkal a 430-as szint felett is.

Az idézett interjúban Mészáros Lőrinc a további növekedési terveket árnyalva szektorális bontásban számolt be az aktuális beruházásokról, részletesen beszámolva az építőipar és a mezőgazdaság mellett az élelmiszeripari, illetve a turisztikai lábról. „Elsősorban Európában terjeszkedünk. Több komoly akvizíció előtt állunk, ami még nem nyilvános, de az első fél évben több is lezárulhat.”

Gyöngyösi Balázs
Gyöngyösi Balázs

Ez is érdekelhet