BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Figyelem, fontos határidő jár le a csok plusznál

A hónap végéig igényelhetik az év elejétől bevezetett otthonteremtési kölcsönt azok, akiknek az első negyedévben született gyermekük, vagy akiknél már úton volt a baba a tavalyi év végén.

2024. március 21. csütörtök, 13:24

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kormány március 31-ig beadhatóvá tette a csok plusz hitelkérelmek úgy is, hogy január elsejét követően született vagy örökbefogadott gyermekeket vettek figyelembe. Fülöp Krisztián, a Creditpass magyarországi vezetője szerint ez azoknak a családoknak lehet kiemelt fontosságú, akik már nem szeretnének további gyermekeket vállalni.

Duna House közleményében azt írja, hogy a Creditpass pénzügyi szakértőinek megállapításai szerint jelentősen jobban megérheti a támogatott hitelt választania egy családnak egy jelenlegi piaci lakáshitelhez képest. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy ehhez gyors és hiánytalan beadásra van szükség, ehhez pedig tanácsos lehet pénzügyi szakértő segítségét kérni, mivel van tapasztalatuk a szakembereknek abban, hogy min lehet a kérelmet elbukni, valamint, hogy az állami otthonteremtési lakástámogatások esetében mire kell odafigyelni.

A csok plusz támogatott kölcsön futamideje 10 és 25 év közötti, feltétele pedig az új gyermek vállalása, maximális összege pedig a vállalt gyermek számától függően 15, 30 vagy 50 millió forint.

Az elemzői számítások szerint egy átlagos, 6,29 százalékos kamatozású piaci lakáshitelnél komoly különbségek láthatóak a 3 százalékos fix kamatozású támogatott hitelkonstrukcióhoz képest, ha a törlesztőrészleteket vesszük alapul. Egy 50 millió forintos hitléösszeg esetén ez közel havi 90 ezer forintot, éves szinten pedig több mint 1 millió forint spórolást jelenthet, a teljes futamidő alatt pedig nagyjából 15 millió forintot – írja a közlemény. 

Erre kell figyelni a csok plusz igénylésénél
A Hungarikum Biztosítási Alkusz segít eligazodni a hitellabirintusban.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet