A kormányfő szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban kifejtette, merész célkitűzésnek tartotta, ha év
végéig 10 százalék alá tudják vinni az inflációt, mert az energiaárak az „égbe
mentek", és a Brüsszelben meghozott szankciók még rontottak is a
helyzeten. Hozzátette, most nem zárja ki, hogy december végén 7 százalék körül
lesz az infláció. Hangsúlyozta, a következő évre 6 százalékos inflációval
tervezték a költségvetést, de ma az tűnik valószínűbbnek, hogy ez kevesebb
lesz, akár 5 százalék is lehet.
Úgy érzem, hogy jó pályán vagyunk
– jelentette ki Orbán
Viktor.
2024-re nézve reális célkitűzés, hogy a gazdasági növekedés meginduljon
– emelte ki. Úgy fogalmazott: 2023-ban
azért harcoltunk, hogy ne legyen rosszabb, 2024-ben azért tudunk dolgozni, hogy
jobb legyen. Ez egy más perspektíva, ebből a szempontból 2024 jóval
reményteljesebb évnek látszik most, mint amilyen 2023 volt – mutatott rá.
A kormányfő megerősítette: nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
Az EU nem csinált még olyat, hogy egy háborúban álló
országgal kezd csatlakozási tárgyalásokat – mutatott rá. Szerinte ugyanis olyan
kérdések merülnek fel: mekkora államról van szó vagy Ukrajna azon részét is
felveszik-e, amelyet megszálltak az oroszok. Orbán Viktor azt mondta, mivel
Ukrajna nagy ország, uniós felvételének a hatásait „mérnöki pontossággal"
ki kell számítani.
Még fel sem vették Ukrajnát, de a közép-európai gazdák már bajban vannak; a mezőgazdaságot az ukrán csatlakozás agyonvághatja
– tette
hozzá. Ugyancsak problémaként említette, hogy a fuvarozók – nemcsak a magyarok,
hanem a lengyelek és a szlovákok is – bajba kerültek, mert megengedték, hogy az
ukránok belépjenek az uniós piacra.
Felhívta a figyelmet arra, hogy becslések vannak csak,
amelyek szerint 150-190 milliárd euró között van az az összeg, amit valahonnan
pluszban elő kellene teremtenie az uniónak, ha valóban fel akarná venni
Ukrajnát. Rámutatott: Ukrajna felvétele esetén az összes olyan ország, amelyik
eddig támogatást kapott az uniótól, például Magyarország, kikerülne a
támogatott országok köréből, és „minden pénz, ami eddig Közép-Európába jött, az
átmenne Ukrajnába", az agrártámogatásokkal együtt.
Kitért arra, hogy „bonyolult
és nehéz kérdés" Ukrajna uniós pénzügyi támogatása, szerinte ugyanis ma
még nem tudni, honnan lesz meg az erre fordítandó 50 milliárd euró. Ha a
költségvetésből akarják odaadni, az azt jelenti, hogy a többi ország számára
megalkotott költségvetésből hiányozni fog, azaz „odaadjuk a magyarok pénzét
is" - hívta fel a figyelmet.
Leszögezte: ehhez nem akar hozzájárulni Magyarország, ezért
tárgyalni kell arról, hogy mekkora összeget, milyen hosszú időre, milyen
forrásokból és milyen technikával biztosítanak Ukrajnának.
Orbán Viktor szerint égzengésre és mennydörgésre, kénköves villámokra lehet számítani a következő uniós csúcson.
Közölte: a kormány célja, hogy már a
háttértárgyalásokon feloldják a feszültségek nagy részét, s olyan helyzet
álljon elő Brüsszelben, hogy egy „mindenki számára kielégítő
megoldásról" kelljen dönteni.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy Magyarország távol maradt,
amikor az Európai Tanács döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről
Ukrajnával.
Meg kellett volna állnunk, gondolkodnunk, számolnunk és még egyezkednünk kellett volna egymással, hogy belevágjunk-e ebbe a kalandba (...) Magyarországnak el kellett kerülnie, hogy rákényszerítse akaratát a 26 megveszekedett ország. Az volt a nehéz, hogy miként maradjunk ki ebből az egészből, úgy, hogy közben életben is maradjunk
– emelte ki.
Az orosz-ukrán konfliktusról azt mondta, Magyarország
szerint ez nem az egész világ háborúja, ez a szlávok belső ügye, amit egymással
kell lerendezniük. A világnak az a jó, ha ez a háború nem válik az egész
világot magába olvasztó háborúvá – jelentette ki.
Zárásként Orbán Viktor azt üzente minden magyarnak, hogy
akármilyen nehézség van is, ha az ember jó ügy mellett kötelezi el magát, és
nem adja fel, hanem csinálja és kitart mellette, akkor a végén a dolgok jóra
fordulnak.
Ezt a magyarok szerintem tudják, csak ki kell
bírni – fogalmazott a miniszterelnök.
