A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az első negyedéves GDP-adatokra reagálva jelentette be: a kormány azon dolgozik, hogy „a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el ebben a negatív külső európai környezetben”. Akkor közölték azt is, hogy
a növekedést segítené a februárban Orbán Viktor által bejelentett 100 új gyár program 150-re bővítése is.
A tárca azt ígérte, hogy a vonatkozó beruházások listáját hamarosan közzéteszik, ám ez egyelőre nem történt meg.
Fónagy János egy parlamenti azonnali kérdésre adott válasza alapján egyelőre nem tudni, milyen időtávban gondolkozik a kormány.
A minisztérium államtitkára ugyanis azt mondta:
a 150 gyár program több mint tízezer milliárd forintnyi beruházást érint, minden vármegyében legalább egy új gyár épülhet.
- A projektek 55 százaléka magyar vállalathoz tartozhat,
- kiemelt figyelmet kap az élelmiszeripar, amely a program gyárainak közel harmadát teszi ki,
- a cél a kevésbé fejlett régiók beruházásnak ösztönzése is.
Az MTI tudósítása kiemelte: Magyarországnak rövid távon fogyasztás-, hosszú távon beruházásvezérelt növekedésre kell törekednie, miközben fent kell tartania a költségvetési stabilitást. Hozzátette: a beruházások várhatóan 2025 végétől erősödnek, azok ösztönzésére a kormány több programot is indított.
Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelőjében, amikor 2025-öt az áttörés évének nevezte, jelentette be a 100 új gyár programot. Akkor részletekkel nem szolgált.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter később egy Facebook-posztban annyit árult el, hogy
az idei esztendőben indul el a 100 új gyár építése, az ehhez szükséges megállapodásokat a magyar és külföldi vállalatokkal már részben meg is kötöttük, a tárgyalások is jól állnak.
Hozzátette: 2024-ben több mint 10 milliárd eurónyi, vagyis 4 ezer milliárd forintnyi új Magyarországra érkező beruházásról tudtunk megállapodást kötni. Az idei esztendőre is ezt a cél tűztük ki magunk elé.
A 100 új gyár építése helyett ígér most a kabinet 150-et.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram