Az NT Recycling Vésztő Kft. képviselői és Vésztő polgármestere is megerősítették a hvg.hu-nak, hogy az új beruházásról már lezajlott az első tárgyalási kör a várossal.
A cégnyilvántartás szerint a 3 millió forint törzstőkével alapított NT Recycling Vésztő Kft. főtevékenysége a hulladékanyag-hasznosítás. A társaság többségi tulajdonosa az 2024-ben alapított NT Recycling Kft., amely az érdi Electraplan-Termelő Kft.-vel közösen hozta létre a vésztői céget, az Electraplan telephelyén.
A szintén hulladékanyag-hasznosítással foglalkozó alapító cég, az NT Recycling külföldi tulajdonban van: egy horvát és egy zágrábi tartózkodási helyű kínai üzletember a tulajdonosai
Az új cég magyar tagja, az Electraplan képviselője megerősítette, hogy az új társaságban ők biztosítják majd a vésztői telephelyet, míg az NT Recycling a technológiát adja. Közölte azt is, hogy teljesen más technológiával dolgoznak majd, mint a népharagot kiváltó, sóskúti Andrada, vagy a botrányos ügyeket produkáló, szigetszentmiklósi SungEel akkufeldolgozó.
Kincses Ármin, az Electraplan ügyvezetője a lapnak azt mondta: az NT Recycling Vésztő Kft. célja egy olyan üzem létrehozása, amely
nem foglalkozik majd akkumulátorok feldolgozásával, a Vésztőn tervezett projekt kizárólag a lítium akkumulátorok gyártási hulladékainak (száraz hulladékok) mechanikai újrahasznosítására irányul.
Az ügyvezető azzal is indokolta az NT Recycling Vésztő elstartolását, illetve üzleti terveiket, hogy becslések szerint Magyarországon évi 60 ezer tonna ilyen hulladék keletkezik, „ráadásul ennek további növekedése várható, míg a hulladékfeldolgozó kapacitás jelentéktelen”. Ezeket a hulladékokat jelenleg kezelés nélkül harmadik országokba szállítják, melynek jelentős a környezetvédelmi kockázata és karbonlábnyoma van.
A lapnak nyilatkozó szakértő általánosságban azt mondta, hogy az egyik mechanikai eljárás a darálás, amikor a létrejött darálékból különféle technológiával választják szét az összetevőket és ezeket értékesítik újrahasznosított alapanyagként. Ez azt jelenti, hogy az ide kerülő, itt újrahasznosítandó hulladékok nem tartalmaznak leselejtezett, használt akkumulátorokat.
Éltető Andrea, a HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa közölte: amennyiben a frissen bejegyzett céget hulladékkezelőnek minősítik, ahogy korábban az Andradát, akkor szerinte mindenképpen jó lenne, ha egy bővebb dokumentáció, illetve a környezeti hatásvizsgálat nyilvánosan elérhető lenne. „Ez egy úgynevezett száraz, közvetlen akkubontó, ami környezeti szempontból valóban sokkal jobb. Viszont ezek nem szoktak olcsók, így nyereségesek lenni, ezért valószínűsíthetően komoly állami támogatás kellhet hozzá, főleg, hogy a kapacitás sem tud óriási lenni."
Vésztő polgármestere, Karakas Anikó megerősítette, hogy valóban egyeztetett már a beruházásról az Electraplan Kft. képviselőivel.
Ez egy nulladik körös megbeszélés volt, vagyis semmilyen kötelezettséget nem vállaltunk, viszont az elmondottak alapján nincs kifogásom a tervezett tevékenységükkel kapcsolatban. Ugyanis arról tájékoztattak, hogy nem akkumulátor gyártásáról vagy használt akkummulátorok feldolgozásáról van szó, hanem gyakorlatilag egy akkumulátorgyártás során keletkező, műanyag nyesedéket dolgoznak fel, és az egész folyamatnak semmilyen káros környezetvédelmi hatása nincsen
– mondta a városvezető.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a beruházás szakmai kérdéseit polgármesterként nem tudja, és nem is feladata megítélni, ezt majd a Békés Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósága és a többi illetékes szerv teszi meg.
Eddigi információk alapján a vésztőieknek semmilyen kára nem keletkezik ebből, főleg, hogy az Electraplan telephelye, ahol mindez megvalósulna, a várostól 5-6 kilométerre van. A feldolgozandó anyag sem kerülne be a településre – magyarázta. Karakas Anikó hozzátette, az új cég magyar tagja, az Electraplan a település egyik legnagyobb adófizetője, az alapítója vésztői kötődésű és a hatalmas területen fekvő telephelyen eddig is főleg vésztőiek dolgoztak, így az Electraplan Kft.-vel folyamatos kapcsolata van az önkormányzatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban