Farkas András nyugdíjszakértő szerint a tizenharmadik havi nyugdíjra az lesz jogosult, aki a megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesül. Hogy miért, annak észszerű magyarázatát is leírta.
A nyugdíjguru.hu alapítója kiemeli, hogy január 1-jétől módosulnak a 13. havi nyugdíjra vonatkozó rendelkezések. Eszerint:
Kiemeli, hogy a módosítások jelentését egyes híradások tévesen értelmezték,
mivel a módosító javaslat nem arról szól, hogy a 13. havi nyugdíjra való jogosultságnak már nem feltétele az, hogy az előző év legalább egy napján az érintett már nyugdíjas legyen.
Lényegében csak annyi változott, hogy az érintettnek februárban is nyugdíjasnak kell lennie. Ennek indoka az, hogy 2025. január 1-jétől a 13. havi nyugdíjat mindig az adott év februárjában fizetik.
A szakértő szerint viszont azok a nyugdíjasok, akik a tárgyév januárjában meghaltak és így csak január 31-ig jár részükre a nyugdíj, már nem szereznek jogosultságot a tárgyévi 13. havi nyugdíjra, így a velük együtt élő hozzátartozójuk, illetve az örökösük sem kérheti a 13. havi nyugdíj kifizetését.
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a januárban elhunyt nyugdíjassal közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér, kérelemre felvehette a januárban elhunyt nyugdíjas tárgyévi 13. havi nyugdíját a halál napjától számított egy éven belül. 2025-től már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói vagy örökösei kérhetik a 13. havi nyugdíj kifizetését, ha az még nem történt meg.
A javaslat megerősíti a 13. havi nyugdíj februári kifizetésének eddigi gyakorlatát.
Öröm előbb kapni a nyugdíjat, de plusz kilenc napot is ki kell gazdákodni belőle
Decemberben a leginkább megszokott időpontnál előbb érkeznek meg a nyugdíjak. Ezt a nyugdíjasok számon is tartják, ám januárban visszaáll a menetrend és 12-ig kell kihúzni a pénzből. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek