Az ukrajnai fronton ilyenre sem volt még példa: fogságba esett észak-koreai katonákat vittek Kijevbe.
Egy újságíró ellen percekkel azután követtek el merényletet Mexikóban, hogy az egyik polgármesterrel interjút készített az utcán. ...
Az újságíró szövegírók nem félnek, szerintük az AI nem tudja helyettesíteni az emberi kreativitást.
Evan Gershkovich volt az első amerikai újságíró, akit a hidegháború óta Oroszországban tartóztattak le, és ügye súlyos diplomáciai következményekkel is járhat.
Szerző(k): Horváth TiborDróntámadásban meghalt az Izvesztyija című orosz napilap haditudósítója a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja közelében – közölte a napilap.
Szerző(k): S. A. S.Felszólították az újságírókat, hogy ne lopkodjanak szuveníreket Joe Biden amerikai elnök hivatalos repülőgépéről.
Szerző(k): Hercsel AdélEgyre több dolgozó fél, de kik ők, hol laknak, és hány évesek? Lapunk a Pulzus segítségével próbált utánajárni, hogy a munkaerőpiac mely szereplői tartanak a leginkább az új technológia térnyerésétől.
Szerző(k): Kreivich Orsolya