Összeférhetetlenséget állapított meg Andrej Babis cseh kormányfő politikai és gazdasági tevékenysége között az Európai Bizottság, amely az ügyben elvégzett ellenőrzésének eredményeiről készített jelentését már megküldte a cseh hatóságoknak - írta az iHNED, a Hospodárské Noviny netes verziója.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Nemzeti Bank különböző, elsősorban a hitelkockázatokra, illetve a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályok megsértése, valamint a vállalatirányítás hiányosságai miatt együttesen 12 millió 800 ezer forint felügyeleti bírságra büntette az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-t - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy új törvény lehetővé tenné az ügyvédeknek, hogy betöltsék vállalkozások vezetői tisztségét is. Ezt a jelenlegi jogszabályok szigorúan tiltják.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump elnök hamarosan önként távozhat hivatalából - ezt állítja egy befolyásos amerikai szenátor, aki tüntetők és a média előtt arra utalt, többet tud, mint amit elmondhat. Trumpot nem a Moszkvával való állítólagos összejátszás, hanem üzleti érdekeltségei teszik sebezhetővé - idézi az Inforádió.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy civil szervezet beperelte Donald Trumpot, az USA elnökét, mert úgy véli, hogy Trump, aki nem adta el vállalatcsoportját és nem bízta független vagyonkezelőre annak irányítását, cégein keresztül jövedelmet húzhat külföldi kormányoktól, ami összeférhetetlen hivatalával.
Szerző(k): EconomxÖsszeférhetetlenségi eljárást indított az illetékes bizottság Martina Dalic első miniszterelnök-helyettes, horvát gazdasági miniszterrel szemben, mert férje az INA horvát olajipari vállalat igazgatóságának tagja, miközben a miniszter vezeti azt a szűkebb kabinetet, amely az INA részvényeinek a Mol Nyrt.-től való visszavásárlásáról tárgyal - közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden.
Szerző(k): MTIAz előző két amerikai elnök legjobb jogászai is azt állítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok elektori kollégiumának vissza kellene utasítania Trump hivatalosan is elnökké választását addig, amíg a milliárdos üzletember ki nem száll a szerteágazó üzleti érdekeltségeiből - írja a thinkprogress.org alapján az Index.
Szerző(k): Index.huAz európai polgárok bizalmának helyreállítása és az összeférhetetlenség kiküszöbölése érdekében az uniós biztosokra vonatkozó magatartási kódex szigorítását javasolták európai parlamenti képviselők - írta közleményében az uniós parlament sajtószolgálata kedden.
Szerző(k): MTIA Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, miszerint Patyi András NVB-elnök bizottsági tagsága nem összeférhetetlen más tisztségeivel.
Szerző(k): MTI