A hajó a műholdfelvételek tanúbizonysága alapján a szankciókkal sújtott ország egyik LNG-termináljában köthetett ki. Ugyanakkor az ...
A nyersolaj szállítására használt tankerhajók jó része leállt az amerikai szankciók súlya alatt.
Miközben a piacok már igyekeznek az alagút végét látni az idei év megrázkódtatásai után, egyre több figyelmeztető hang hallatszik, ...
A kínai árnyékbankszektor eszközállománya jelentősen visszaesett, a nem teljesítő hitelek miatti bedőlési kockázatok is csökkentek, köszönhetően a szigorú állami fellépésnek – idézte a szombati Securities Times című állami lap egy vezető szabályozó hatósági tisztviselőt.
Szerző(k): Szabó DánielAz IMF friss előrejelzése szerint a pocsék harmadik negyedéves gyenge növekedés jövőre tovább lassulhat, 2020-ban 6 százalék alá csúszik majd a kínai gazdaság bővülése. Minden szem a párt és a kormány vezető testületeinek közelgő ülésére szegeződik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBefektetési banki szakértők becslései szerint tavaly olyan ütemben jelentettek csődöt a kínai cégek kötvényeikre, amilyenre még nem volt példa. Eközben a kínai vállalatok adósságállománya egyre csak növekszik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEurópában olyan sok bevándorló él feketén, hogy számos városban rájöttek: a kemény fellépés ellenük, illetve az, ha a hatóság szándékosan rosszul bánik velük, nem oldja meg a problémát. Inkább a fényre próbálják hozni az EU árnyéktársadalmának tagjait.
Szerző(k): Komócsin Sándor