Eddig 10 500 engedélyt adtak ki Ukrajnából és Szerbiából érkező vendégmunkások számára - hangzott el az RTL Klub híradójában.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly már csak 615 magyar állampolgárságú orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, szemben 2015-ös 717-tel, azaz úgy tűnik, ha minimális mértékben is, de csökken az orvoselvándorlás - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szepesi AnitaMintegy hatezer önkormányzati dolgozó nem vette fel a munkát hétfő reggel 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén - írja a Népszava.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJanuártól az országosan kötelező 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban foglalkoztatott munkavállalók - írja hétfői számában a Magyar Idők az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMíg a magyarok az európai átlagot hozzák a szabadságok terén, addig az amerikaiak kapják a legkevesebb fizetett szabadságot a világon – idéz a BrandTrend.hu egy nemzetközi kutatás. Vannak országok, ahol a munkavállalók évente akár 40 napot is élvezhetnek szabadnapként, az amerikai munkavállalók csupán nem fizetett szabadságra jogosultak, igaz 10 napnyi nemzeti ünnepnap nekik is jár.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyetlen ajánlattevőként a pekingi székhelyű Beijing L&J Education Technology Co. Ltd. nyerte a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) nyílt közbeszerzését, amelyen az egyetem kínai állampolgárságú hallgatók toborzását kérte a Kínai Népköztársaság területéről.
Szerző(k): Németh GézaA hazai kis- és középvállalkozások (kkv) többségének nehézséget okoz szakképzett munkaerőt találni, de jelentős eltérések mutatkoznak az ágazatok között – derül ki a K&B Bank kutatásából.
Szerző(k): Kovács BertoldA visszamenőleg vizsgált 310 munkaügyi per csak 20 százalékában állapították meg a bíróságok a munkáltatók jogellenességét, az adatokon még a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma is meglepődött - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss Gergely