Elhibázottnak tűnik a kormány fogyasztást terhelő adópolitikája, még úgy is, hogy a piaci szereplők látják, a költségvetési bevétel növelése kényszerpálya a kabinet számára. Rossz időben rossz helyen kerültek a rendszerbe a fogyasztási adók - véli Vámos György OKSZ főtitkár.
Szerző(k): Hőnyi GyulaAz új lengyel konvergenciaprogram többek között a nyugdíjreform végrehajtását és az áfa csökkentését helyezi kilátásba.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz áfacsalások visszaszorítását célozza az a Széll Kálmán tervben található javaslat, amely a belföldi ügyletekről is összesítő jelentést kér. Az ötlet kivitelezhető és még bele sem kell rokkanniuk a cégeknek.
Szerző(k): NAPIAz adókivetés logikája alapján minden esély megvan arra, hogy a fogyasztókra háruló végső teher valójában 2,54 forint legyen. A „telefonadóra” ugyanis minden bizonnyal még rárakódik a 27 százalékos általános forgalmi adó is.
Szerző(k): NAPIA Magyar Kormány az Európai Bíróság előtt lévő áfa-ügyek miatt a magyarországi projektek \"vitatott\" áfa-költségeire nem számol el európai uniós forrást, ezért semmilyen visszafizetési kockázat nincs, így a peresített összegek tekintetében a magyar költségvetés \"pozitív kockázatot fut\" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Szerző(k): MTI-EcoAz Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós támogatásokból megvalósuló egyes projektekhez kapcsolódó forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni.
Szerző(k): MTI-EcoAz áfarendszer ötkulcsossá tétele nemcsak azért értelmetlen, mert szöges ellentétben áll szja-szabályozásunk filozófiájával, hanem azért is, mert bevezetése teljes káoszt hozna már a besorolásoknál is.
Szerző(k): NAPIA pénzügyi tranzakciós adóval adópolitikai fordulatot hajt végre a kormány a szombati Népszabadság szerint, amely azt írja: szakértők szerint az adó bevezetéséhez nem kell az Európai Unió hozzájárulását megszerezni. A Népszava szombati számában egy adószakértő viszont úgy véli: az új adónem bevezetése ellentétes az Európai Unió szabályaival.
Szerző(k): MTI-Eco