A Google Készülékkereső segítségével bemérheti készülékét, illetve meg is szólaltathatja.
A szankciókkal sújtott orosz eszközök nagy része Belgiumban található, 180 milliárd eurót az Euroclear értékpapír letétkezelőnél t ...
A kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országo ...
Vlagyimir Putyin ellenintézkedéseket rendelt el az orosz vagyon lefoglalása esetére: a külföldi országok semmi jóra nem számíthatnak, ugyanis a külföldi államokhoz köthető vállalatok isszák meg a levét.
Szerző(k): Varga CsengeÖtvennégyezer utast érinti az, hogy a román Blue Air diszkont légitársaság számláinak zárolására hivatkozva törölte 401, szeptember 6-11. között indítandó járatát - közölte a társaságtól származó információkra hivatkozva a Mediafax hírügynökség, azt követően, hogy a környezetvédelmi alap (AFM) bejelentette: jóváhagyta a cég adósságának átütemezését és feloldotta a cég bankszámláit - írja az MTI helyi tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaA balatoni település már korábban megkapta a milliárdos összeget a stadionra, de a kormány most ezt zárolta, és napokon belül vissza kell utalniuk az államkasszába - jelentette be Lengyel Róbert a város polgármestere.
Szerző(k): Koncsek RitaRomániában gondot okozott egy vállalatnál a bérfizetés, miután a hatóságok zárolták a cég vagyonát, mivel egy az uniós szankciók hatálya alatt álló orosz üzletember az egyik tulajdonos.
Szerző(k): Komócsin Sándor