Vigyorog az arany, a többiek csak kullognak
Nem teljesítettek olyan jól a nyugat-európai piacok, mint például tegnap, amikor a háborús megegyezés lebegett a szemük előtt. Az arany ára azonban történelmi csúcsot ért el.

Csak a Richter bírta zárásig
A vezető részvények ma vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az elemző szerint kockázatkerülő volt a kereskedés.
Az európai tőzsdék is állták a sarat
Az arany semmit nem veszít az erejéből, stabilan emelkedik, de az olaj ára is felzárkózott a mai kereskedésben.
A kilátásba került fegyverszünet a befektetőknek is jó hangulatot hozott
Eredményes napot zárt a budapesti börze. A Richternek kicsit nehézkesebben ment, de az OTP és a Mol is belehúzott.
Az OTP-ben bízik a piac, ma ezt meg is előlegezték
Erősödési hullám látszott ma a tőzsdén. A Telekom nem bírta csak a tempót.