Enyhén romlott a fogyasztói hangulat Németországban a GfK piackutató intézet kedden közzétett, áprilisra vonatkozó fogyasztói hangulatindexének tanúsága szerint - írta az MTI
Szerző(k): Domokos ErikaA webáruházat üzemeltető Játékvár.hu Kft.-t immár jogerősen elmarasztalta a bíróság. A cég tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazott, egyebek mellett a kétéves határidővel szemben csak hat hónapon belül fogadott el fogyasztói panaszt a termék hibája miatt. A visszaküldött termékhez megkövetelte az eredeti csomagolást, az árát pedig késve térítette vissza.
Szerző(k): Domokos ErikaKiakadtak a magyar tejpiaci szereplők a Penny akciós teje miatt. A terméktanács vizsgálatot kezdeményez a hatóságnál és nem kizárt egy demonstráció sem. A boltlánc szerint magyar forrásból nem tudta kielégíteni az igényeket.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokat ad a Spar a vásárlóinak, hogy így buzdítsa az embereket a környezetbarát életmódra.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre több pénzt keresnek a bankok a tranzakciókon, de ebből az állam is sokat zsebre vág. Júniustól a lakossági számlák illetékterhei csökkennek, de az ügyfélnek kell kezdeményeznie, hogy jutányosabb számlacsomagot kapjon.
Szerző(k): Herman BernadettRomániában idén is számíthatnak állami támogatásra azok az autósok, kik öreg verdájukat újra cserélik. Több százezer forintnak megfelelő összegeket kaphatnak.
Szerző(k): Barabás JúliaTovább terjeszkedik a német diszkontlánc, ezúttal a fővárosi Naphegyen épít boltot.
Szerző(k): Csernátony CsabaNőtt a magyarországi kibocsátású betéti kártyák száma, ugyanakkor csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon tavaly a negyedik negyedévben. Az ügyfelek minden eddigi negyedévinél több, 209 millió belföldi vásárlást indítottak, 1547 milliárd forint értékben kártyákkal - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.
Szerző(k): Szepesi Anita