Bill Gates a világon elsőként vásárolt hidrogénhajtású jachtot, potom 500 millió fontért. A Microsoftot alapító milliárdos nem rég 100 millió dollárt (30,9 milliárd forintot) adományozott a koronavírus-járvány elleni harchoz.
Szerző(k): Szabó DánielAz új 200 eurós mellett például norvég, grúziai, arubai versenyző is indult a bankjegy-világbajnokságon. Nézze meg a jelölteket!
Szerző(k): Csernátony CsabaHa úgy érzi, mintha pánikhangulat lenne a Vuhan koronavírus (hivatalos nevén 2019-nCoV) miatt a médiában, vagy a tőzsdéken, akkor értékelje úgy, hogy mind a piaci, mind a társadalmi hatását túlértékelik a mostani járványnak. Több kutatás is arra jutott, hogy magának a fertőzéshullámnak sokkal kisebb a gazdasági hatása, mint amekkorára értékelik azt. Viszont ez egy öngerjesztő folyamat: mivel egyes szereplők óvatosabbak lesznek, közvetve nagyobb kárt okoznak, mint ami indokolt. A kitörés kezelésére például dollár-százmilliárdok mozdultak meg.
Szerző(k): Szabó DánielÁtverésre figyelmeztet a Tesco: exkluzív ajándékot ígérnek a boltlánc nevében. A cégnek nincs köze a játékhoz.
Szerző(k): Csernátony CsabaA hús, a sör, a sajt és mosószer vezeti a magyar vásárlók toplistáját a Nielsen szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy hónap múlva döntenek az Európai Bíróságon a boltláncokra kivetett válságadóról. A tét több 10 milliárd forint.
Szerző(k): Csernátony CsabaMódosítani kell a német alaptörvényt az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló szabályozás miatt - mondta a németországi kereskedelmi vállalkozások országos szövetségének (Handelsverband Deutschland - HDE) vezetője egy pénteki lapinterjúban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint harminc húsmentes termékkel - köztük sok vegán szósszal - rukkolt elő a brit Tesco, ami nem csoda. Az egyik vegán majonéz eladásai 400 százalékkal nőttek.
Szerző(k): Csernátony Csaba