Vonattal Európa körül nulla forintból – idén is indul a pályázat a fiataloknak
Újra lehetősége nyílik a fiataloknak ingyenesen utazni Európában vonattal, ugyanis a DiscoverEU-program több száz magyar fiatalnak oszt bérletet.
Fontos határidő közeleg: ezt kéri most a MÁV
Tavaly rekordot döntött a csoportos közösségi utazás, így az idén a MÁV a tavaszi kirándulós szezon előtt hívja fel a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra.
El sem tudja képzelni, mi mindent hagyunk el a vonatokon – mutatjuk, kik a legfeledékenyebbek
Az szinte mindennaposnak számít, hogy valaki a járművön felejti a táskáját, esernyőjét, mobilját. Időnként viszont egészen meglepő dolgok is felbukkannak a talált tárgyak között. Főleg a budapestiek hagyják el a holmijaikat, de a Pest, Csongrád, Fejér és Borsod vármegyeiek sem állnak sokkal hátrébb e sorban.
Bejelentették Lázár Jánosék: eladnák a fővárosi pályaudvarokat körülölelő ingatlanokat, százmilliárdos lehet a tét
Túladna a kormányzat a budapesti pályaudvarok körüli állami ingatlanokon a szaktárca közlése alapján. A szerződéseket április 10-én kötnék meg.
Kiadta a MÁV a vészjelzést, hatalmas a káosz: „válságos a közlekedési helyzet”
Katasztrofális állapotokról számolt be a vasúttársaság, rendkívüli kihívást jelent a mostani téli helyzet és az abból fakadó balesetek.
Súlyos törésvonalak a pártok között: mit kínál a Fidesz és a Tisza a közlekedésben?
Egy nagyobb dióhéjban bemutatjuk, milyen javaslatokat fogalmaznak meg a kormánypártok és a Tisza a hazai közlekedés szerteágazó területén. A téma mélyenszántó szakpolitikai kivesézése helyett a főbb csapásiránybeli különbségekre hegyezzük ki az összehasonlítást.