Kim Dzsongun halálos éhínségre figyelmeztet
Észak-Korea vezetője beismerte, hogy az ország nagyon rossz gazdasági helyzetben van, és éhínségre is lehet számítani, sőt még nehezebb Nehéz Menetelésre kell számítani - írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva.

Közel 2 százalékot gyengült az OTP-részvény
Pénteken a BUX-indexet az OTP húzta le, amelynek az árfolyama a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben esett. A blue chipek gyengülése mögött nem volt konkrét hír - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
A pánikvásárlás rontotta el a kiskerszámokat
Idén februárban az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, tavaly februárhoz mérten 5,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelem forgalma - közölte a KSH.
Megjöttek a márciusi inflációs adatok, ennek sokan nem fognak örülni
Beindult a drágulás: idén márciusban a fogyasztói árak 3,7 százalékkal nőttek az árak az előző évihez képest - adta hírül a KSH.
Tarol a home office
Tavaly az elmúlt tíz év átlagának (2,9 százalék) közel háromszorosára nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya (8,6 százalék) hazánkban - adta hírül a KSH.