Az országban folyamatosan zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Az idei influenza szezonban eddig a felnőttek részére biztosított oltóanyag 74 százaléka, míg a 3 év alatti gyermekek rendelkezésére álló négykomponensű vakcina 20 százaléka került beadásra - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közleményében.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői hét végi csúcsértekezletük zárónyilatkozatában a tervezet szerint ígéretet tesznek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki belőle. Az állam- és kormányfők felszólalásaikban mind ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek a hírügynökségek szombat esti beszámolói - idézi az MTI hírét a Telex.
Szerző(k): Szepesi AnitaA végéhez közeledik a klinikai vizsgálata annak az alternatív koronavírus-oltásnak, amivel immunhiányos emberek is megóvhatják magukat a koronavírus-fertőzéstől - írja az Euronews.
Szerző(k): Szabó DánielCsak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az MTI-nek. Beszélt a betegség terjedéséről, az elhunytakról, valamint a vírustagadóknak is üzent a szakember.
Szerző(k): Szabó DánielAz Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az előfoglalható vakcinát kínáló Nemzetközi Oltóközpont ellen - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMár mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaKiemelten fontos a koronavírus elleni vakcina hatékonysága, mert egy több mint 90 százalékban hatékony oltásnál elég a lakosság 50-60 százalékát beoltani ahhoz, hogy nagyobb járvány ne alakuljon ki - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa pénteken az M1-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar kormány arra vonatkozó terve, hogy importálja, és esetleg fel is használja a Szputnyik V nevű orosz koronavírus-vakcinát, biztonsági aggályokat vet fel, és rombolhatja az oltóanyagokba vetett általános bizalmat – közölte az Európai Bizottság a Reuters tudósítása szerint.
Szerző(k): K. Kiss Gergely