Folyamatosan nő a vírus reprodukciós rátája, az R értéke már több mint 1,3, azaz egy fertőzött több mint 1,3 másik embernek adja át a fertőzést. Megérkezett a 280 ezer adag Szputnyik V vakcina, amit az átvizsgálás után felhasználnak. Jövő héttől oltanak a már itt lévő Szputnyikkal és a ma érkezett 106 ezer AstraZenec oltóanyaggal, utóbbival már korhatár nélkül - mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos az operatív törzs mai tájékoztatóján. Hétvégén több mint 70 ezer 18-59 éves krónikus beteg kaphatja meg az AstraZeneca-vakcina első adagját.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚjabb 280 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra csütörtök reggel - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos LászlóA tudósok az elmúlt év végéig úgy gondolták, hogy a koronavírus-járványt a kanyaróhoz hasonlóan le lehet győzni, ha elég sok ember megkapja az oltást ellene, ám most úgy néz ki, hogy az influenzához lehet hasonló, amely minden évben visszatér. Ráadásul a 2020 elején kezdődött pandémia vége egyre messzebbre tolódik.
Szerző(k): Komócsin SándorMegkezdte az orosz Szputnyik V vakcina folyamatos értékelését (rolling review) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Szerző(k): Domokos LászlóLehet, hogy mégsem okoznak olyan nagy bajt a koronavírus új variációi, mint azt korábban a kutatók feltételezték annak alapján, hogy a jelenlegi oltásokkal szemben viszonylag ellenállóak. A súlyos betegség elkerülhetőnek látszik.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, a koronavírus még hosszú évtizedekig a nyakunkon marad, ezért meg kell tanulnunk vele együtt élni. Ez úgy lehetséges, ha most megfelelően immunizáljuk magunkat, vagyis beadatjuk az oltást - mondta Rusvai Miklós víruskutató a Pesti Hírlapnak.
Szerző(k): Domokos LászlóNapról-napra dinamikusan nőnek a járványügyi adataink, nagy a terhelés a kórházakon, rohamléptekkel haladunk a 2. hullám 8 ezres kórházi beteg csúcsa felé. Jövő szerdáig 529 ezer oltás beadása várható, ha mindenki elfogadja a neki felkínált vakcinát, és megjelenik a megfelelő időpontban - közölte az operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Újdonság, hogy az AstraZeneca a továbbiakban 18 év felett korhatár nélkül adható. A korábban érkezett 100 ezer adag Szputnyikkal a jövő héttől oltanak.
Szerző(k): Szepesi AnitaVita van az uniós védettségi igazolványok létrehozásáról: az EU déli országai a bizonyítvány bevezetésével pörgetnék fel a turizmust, de a szakemberek szerint még rengeteg kérdésre kell választ adni.
Szerző(k): Csernátony Csaba