Azok az amerikaiak, akik az Egyesült Államokban alkalmazott Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák esetében mindkét, a Johnson and Johnson esetében pedig a szükséges egy dózist megkapták, mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk - jelentette be pénteken friss iránymutatásában az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA szerb és a görög kormány megállapodása érdekében már májusban beutazhatnak a szerb állampolgárok Görögországba, igaz, némi kerülőutat kell vállalniuk.
Szerző(k): Barabás JúliaA szokásosnál két nappal tovább, április 7-ig érvényesek a MÁV-Start és a Volánbusz járataira megváltott márciusi bérletek.
Szerző(k): Csernátony CsabaMárcius végén lesz a változás a Budapest Airportnál.
Szerző(k): Rácz GergőAz EU turizmusának felélesztéséhez - ami több uniós tagállam számára is lényeges kérdés - létfontosságú lenne a szabadabb utazás az EU-n belül. Bár az Európai Parlament gyorsított eljárásban nyomná végig a Bizottság javaslatát az ezt lehetővé tevő digitális zöldigazolványról, még így is leghamarabb csak június elejére állhatna fel a rendszer, ami félig jó hír a turizmusra erőteljesen támaszkodó országoknak. Azonban azok a magyarok is idegeskedhetnek egy kicsit, akik már utaznának, de a kínai vagy orosz vakcinából kaptak. Egyáltalán nem biztos, hogy minden EU-országba zöld utat kapnak.
Szerző(k): Szabó DánielA járványügyi védekezés részeként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy döntött, hogy nem engedélyezi az első ajtós felszállást.
Szerző(k): Szabó DánielA vasárnapi óraátállítás miatt változik néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, valamint fővárosi busz menetrendje. A nyári időszámítás kezdete a Volánbusznál mindössze néhány, Kelenföld és Érd közötti járatot érint - közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNyárig életbe léphet a biztonságos és szabad utazáshoz szükséges digitális zöldigazolvány, miután az Európai Parlament képviselői csütörtökön sürgősségi eljárás alkalmazása mellett döntöttek.
Szerző(k): Szabó Dániel