A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Tesla az első negyedévben, a teljesítményt a rekordnagyságú kiszállítások, az erőteljes kínai kereslet és a környezetvédelmi kreditek is támogatták. A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a márciussal zárult három hónapban a Tesla 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert, 74 százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Elemzők alacsonyabb, 10,29 milliárd dolláros bevételre számítottak - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEmelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miközben a befektetők már a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentéseire várnak - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz EU brüsszeli vezetése azt tervezi, hogy nyáron javasolni fogja a tagállamoknak az beoltott amerikai turisták beutazási tilalmának megszüntetését. Kérdés az igazolás, mert az amerikai kormány a személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem tervezi vakcinaigazolvány bevezetését.
Szerző(k): Komócsin SándorA legjőbb női főszerepést járó Oscár-díjat Frances McDormand kapta, a férfiak versenyét pedig Anthony Hopkins nyerte. A legjobb fílmnek pedig a Nomádok földje című alkotás választották.
Szerző(k): Csernátony CsabaJúniusban tarthatják meg Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozóját, de erről még nem született meg a végső döntés - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója a Rosszija 1 tévécsatornán.
Szerző(k): Szász PéterAggasztó tendencia az Egyesült Államokban, hogy sokan, miután megkapták az első adag koronavírus elleni vakcinát, nem jelennek meg a második oltás időpontján. A járványügyi központ adatai szerint ez több mint ötmillió embert érint, az első oltást megkapott emberek nyolc százalékát - írja a 444.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai szavazók 52 százaléka pozitívnak tartja a Biden-elnökség első 100 napjában mutatott kormányzati teljesítményét, míg 42 százalék inkább negatívnak - írja az Euronews a Washington Post és az ABC News hét elején készített közös közvélemény-kutatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterVlagyimir Putyin orosz államfőt az elmúlt években sokan próbálták jobb belátásra bírni, ám hiába. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama korábbi amerikai elnök például le akarta beszélni arról, hogy Oroszország elvegye a Krím félszigetet Ukrajnától. A jelenlegi amerikai elnök máshogy viszonyul orosz kollégájához.
Szerző(k): Komócsin Sándor