Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.
Szerző(k): MTIA legfőbb ügyész és a jegybankelnök személyes összefonódásának, összejátszásának megszüntetése érdekében mondassa le Polt Pétert és Matolcsy Györgyöt a kormánytöbbség! - szólított fel vasárnapi sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke.
Szerző(k): MTIAz MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek \"mennie kell\", mert a Fidesz oktatási reformja megbukott, az egészségügy pedig összeomlott.
Szerző(k): MTIAz MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország legnagyobb problémája a Fidesz, amely zsákutcába vezette az országot, a szocialista párt küldetése pedig Magyarország megmentése, ebből a zsákutcából történő kivezetése.
Szerző(k): Inforádió, MTI\"Türelem, mindennek eljön az ideje\" - így reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap rendhagyó közmeghallgatásra hívta a kormányfőt Ajkára a magyarországi demokráciáról, a térség és a közösség helyzetéről.
Szerző(k): MTITóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője rendhagyó közmeghallgatásra hívta a miniszterelnököt Ajkára a magyarországi demokráciáról, a térség és a közösség helyzetéről vasárnapi ajkai sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIAz MSZP szerint azonnal távoznia kell a Buda-Cash-ügy miatt Matolcsy Györgynek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről, és az új vezetőnek kártalanítania kell a brókerházhoz köthető bankcsoport betéteseit.
Szerző(k): MTINem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve pártelnökök többségének vagyoni helyzete.
Szerző(k): MTIA mai estével lezárult egy korszak. Nem kötünk több alkut, hanem kifelé nyitunk, a nép felé - jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke.
Szerző(k): Economx