Február 13-án megjelent az innovációért és technológiáért felelős miniszter közleménye, mely szerint a munkáltató által fizetett hétvégi hazautazás esetén 2020-ban a térítés maximuma havonta maximum 38 460 forint.
Szerző(k): Domokos LászlóKözel 13 millió forint gyűlt össze a rászoruló kutyák támogatására a 2019-es Kutyaszemmel programban. A Cofidis kezdeményezésének eredményeként 40 állatvédő szervezet 4600 kutyája került jobb körülmények közé, a befolyt összegből többek között kutyaházakat, kennelsort, melegedő konténert, orvosi ellátást és élelmet kaptak a szervezetek.
Szerző(k): Szepesi AnitaTízmilliárd dollárt ajánl fel klímavédelmi célokra Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere, aki egyebek mellett az Amazon internetes áruház alapítója és a The Washington Post című amerikai napilap tulajdonosa - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA 2021 utáni hétéves uniós költségvetés kiszivárgott javaslata szerint feltételekhez, többek között a jogállamiság tiszteletben tartásához kötnék az uniós támogatások kifizetését - írja a 444 a Reuters nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna - mondta Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjében. A Portfolio.hu kiszámolta, mit jelent ez.
Szerző(k): Szász PéterA kormány három új projektet tett be az uniós IKOP finanszírozásba és megemelte a székesfehérváir vasúti csomópont átépítésének az összegét is.
Szerző(k): Németh GézaA tervek szerint 2020 nyarára elkészülhet az EU Közös Agrárpolitikájára (KAP) vonatkozó magyar stratégiai terv – jelentette be Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken.
Szerző(k): Tóth László LeventeA kormány 3 milliárd 192 millió forintot hagyott jóvá a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság ideiglenes elhelyezésére.
Szerző(k): Németh Géza