A korrupciós kockázatok kiküszöbölését és a közbeszerzési verseny átláthatóbbá tételét kéri az Európai Bizottság egy nyilvánosságra került dokumentum alapján.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEttől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár. Üzletenként akár 66 millió forint támogatást is nyújtana a kormány.
Szerző(k): Szabó DánielValamennyi településen biztosítaná a kormány a napi fogyasztású élelmiszerek, mindennapos alapcikkek helyi beszerzését a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból - jelenleg mintegy háromszáz kistelepülésen nincs semmilyen bolt.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormányzati terv szerint 8 ezer munkavállalót lehet továbbképezni online.
Szerző(k): Rácz GergőFeloldhatatlannak látszó választás elé került Matteo Salvini, az olasz jobboldali Liga elnöke, ismert populista politikus, Orbán Viktor miniszterelnök egyik szövetségese. El kell döntenie, hogy a pártját támogató üzleti köröknek kedvezzen-e vagy kitartson eddig bevált radikális jobboldali irányvonala mellett.
Szerző(k): Komócsin SándorElkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, a vállalat karbonfüggetlenségét célzó és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági, valamint a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjedő átmenet azonban a jelenlegi munkahelyeket nem veszélyeztetheti – jelentette ki az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 400 millió forint uniós támogatásból két csarnokkal és új gyártósorral bővítette ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÖt banknál már kapható, és további jó néhány hitelintézetnél lesz majd néhány héten belül kamattámogatott lakásfelújítási hitel. Érdeklődőből nem lesz hiány, inkább csak attól lehet tartani, nem lesz elég építőipari szakember, aki elvégezze a munkálatokat, és az ügyintézők sem fogják győzni a hitelek és a támogatások elbírálását.
Szerző(k): Herman Bernadett