Április 1-jén indul, de nem vicc
A fővárosi közgyűlés döntése alapján április 1-jétől szétszedik a BKK-t, a mamutcégnek a tömegközlekedés megrendelése és a taxik ellenőrzése marad. A változás az autóslobbi aranykorát hozhatja - írja az Index.
Április 1-jén indul, de nem vicc
A fővárosi közgyűlés döntése alapján április 1-jétől szétszedik a BKK-t, a mamutcégnek a tömegközlekedés megrendelése és a taxik ellenőrzése marad. A változás az autóslobbi aranykorát hozhatja - írja az Index.
Erről döntött ma a fővárosi közgyűlés
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kijelölte a javasolt budapesti olimpiai helyszíneket, majd március végi határidővel visszaadta az államnak az elővárosi közlekedés üzemeltetését.
Félmilliót hajtana be egy utason a BKV
Mintegy 38 ezer ember bliccelt tavaly a BKV járművein. Vannak olyanok, akik csak néhány ezer forinttal tartoznak a társaságnak, de olyan utas is akad, akitől félmillió forintot akar behajtani a cég. A BKK követeléskezelési vezetője az InfoRádióban elmondta: az indított perek 98 százalékát megnyerték.
Kész, vége: a főváros kivonul az agglomerációs közlekedésből
Eldőlt, a főváros kivonul az agglomerációs közlekedésből – ezt javasolja a városvezetés fideszes többségű közgyűlés szerdai ülése előtt. A kormány kész átvenni az agglomerációs közlekedés finanszírozását – bár nem világos, hogy miért.
Átalakítanák a közlekedési kedvezményeket - elkészült a javaslat
A budapesti tömegközlekedés válságos helyzetéről tárgyalhatnak a fővárosi képviselők a csütörtöki közgyűlésen, bár sem az ülést kezdeményező képviselők, sem a főváros, de még a kormány sem rendelkezik kézzelfogható elképzelésekkel, hogy mit kellene akár a fővárosi, akár az agglomerációs vagy épp az országos közösségi közlekedéssel kezdeni. Üdítő kivételként hat az Együtt javaslata.