Robbanhat a kegyelmi ügy: megszólalt a belső kör egyik kulcsembere
Újabb fontos részletek kerültek nyilvánosságra a kegyelmi botrány ügyében: megszólalt Schanda Tamás, Novák Katalin korábbi kabinetfőnöke - több mint két év után.
Robbanhat a kegyelmi ügy: megszólalt a belső kör egyik kulcsembere
Újabb fontos részletek kerültek nyilvánosságra a kegyelmi botrány ügyében: megszólalt Schanda Tamás, Novák Katalin korábbi kabinetfőnöke - több mint két év után.
Meglepő kérés érkezett a parlamentből távozókhoz
Levélben fordult az Országgyűlésből távozó képviselőkhöz a házelnök, arra kérve őket, hogy végkielégítésüket jótékony célokra ajánlják fel. A május 20-án kelt levélben Forsthoffer Ágnes az ország gazdasági és költségvetési helyzetére, valamint egyes állami és civil szereplők nehéz működési körülményeire hivatkozott.
Huszárvágással zárta a pénteket a kormány, két fontos ügyben döntöttek
Két fajsúlyos határozattal zárta a munkahetet a Tisza-kabinet: egyrészt a távozott Orbán-kormány döntésével szemben mégsem lépünk ki a mások mellett Izrael elnökét is körözés alatt számon tartó Nemzetközi Büntetőbíróságból. Magyar Péterék az ukrán agrártermékek behozatalának is megálljt parancsoltak.
Megvan, ki irányíthatja a magyar felsőoktatás jövőjét
Katz Sándor akadémikust kérte fel felsőoktatásért felelős államtitkárnak Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A bejelentés szerint az új vezető kinevezése egy szélesebb felsőoktatási stratégia része lehet, amelynek célja egy nemzetközileg nyitottabb, versenyképesebb és autonómabb egyetemi rendszer kialakítása.
Új korszak jöhet a devizahiteles ügyekben
Új szakaszba léphet a devizahiteles ügyek rendezése Magyarországon. Miközben a Tisza Párt törvényjavaslatban kezdeményezte a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztését, a háttérben már kormányzati szinten is vizsgálják, milyen beavatkozásra lehet szükség az Európai Unió Bíróságának legutóbbi döntései után.