Itt a dátum: gyorsan itt lesz a koronavírus-oltás
Oroszország nem kispályázik, ha oltást kell előállítani egy olyan kórokozó ellen, amelynek egy éve még híre-hamva sem volt. Bejelentették, hogy máris kész a vakcinájuk.
Itt a dátum: gyorsan itt lesz a koronavírus-oltás
Oroszország nem kispályázik, ha oltást kell előállítani egy olyan kórokozó ellen, amelynek egy éve még híre-hamva sem volt. Bejelentették, hogy máris kész a vakcinájuk.
Koronavírus: állítólag hatékony az oroszok vakcinája
Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt MTI szerint. A vakcina immunitást is kialakított a vizsgált alanyoknál.
A koronavírus-tagadó brazil elnök is elkapta a fertőzést
A brazil elnök is koronavírusos lett - jelentette a BBC. Jair Bolsonaro korábban bagatellizálta a koronavírus komolyságát, "egy kis influenzáról" beszélt és a fővárosban politikai rendezvényeken sem volt hajlandó szájmaszkot viselni.
Kiderült, hány magyart fertőzhetett meg a koronavírus
Magyarországon május első két hetében közel 2,5 ezer lehetett az aktív fertőzöttek száma, és 56 ezer fő eshetett át a koronavírus fertőzésen. A négy orvosi egyetem által elvégzett H-UNCOVER vizsgálat végleges eredményeit ma ismertették. A fertőzöttség a központi régióban volt a legnagyobb, korcsoportos bontásban pedig az idősebbek érintettebbek.
Újra próbálkozik a Boeing a válságot okozó típusával
Újra megkezdte a repülési biztonsági teszteket a Boeing a 737 Max típusú repülőgépével - írja az Euronews.