Még csak tervezik az üzemet, de már keresi a munkatársakat a Tesla
A honlapján megjelent felhívás szerint a Tesla Inc. megkezdte a munkaerő toborzását a Sanghajban tervezett üzeméhez.
Még csak tervezik az üzemet, de már keresi a munkatársakat a Tesla
A honlapján megjelent felhívás szerint a Tesla Inc. megkezdte a munkaerő toborzását a Sanghajban tervezett üzeméhez.
Tesla-gyárépítés: ezek a lehetséges helyszínek
Már négy német tartomány küzd azért, hogy az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla európai üzemének helyszíne lehessen, a Süddeutsche Zeitung című lap csütörtöki jelentése szerint a Saar-vidék, Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pflaz után Bajorország is beszállt a versengésbe.
Hol épít Európában óriási gyárat a Tesla?
Amerikai lapértesülés szerint Németország és Hollandia hatóságaival tárgyal az első nagy európai gyárának megépítésére készülő Tesla - írta a reutersre hivatkozva az MTI.
Tesla-csőd miatt aggódnak a befektetők
Komolyan aggódnak a befektetők a Tesla fizetőképessége miatt, a cég csődje ellen védelmet nyújtó biztosítások árfolyama csúcs közelébe emelkedett, a részvény árfolyama esik.
Komoly vita robbant ki a Tesla és Németország között
Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) támogatást, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt - írta az MTI.