Talpra állhat Budapest
Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint.
Talpra állhat Budapest
Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint.
GVH: becsapták a telekomosokat - sokat fizethet a cég (A Telekom reakciójával frissítve)
A Telekom megtévesztette az ügyfeleit, amikor az ingyenesen és kedvezményesen reklámozta a telefonokat. A GVH 670 millió forintos bírságot adott érte. A Magyar Telekom a jogsértést nem ismeri el, de még a fellebbezésről sem döntött a cég - közölte a telekommunikációs cég a GVH döntésével kapcsolatban.
Kiderült: ennyit ad vissza a Magyar Telekom
Stagnáló árbevételre és enyhén növekvő nyereségre számít az idén a Magyar Telekom. A piaci verseny erős lesz, a részvényesek 20 forintos osztalékra és 5,2 milliárd forintos részvény-visszavásárlási programra számíthatnak.
Az OTP-re érdemes ma figyelni a BÉT-en
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint - írja az MTI.
Jó hangulat volt a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,47 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 44 905,98 ponton zárt pénteken.