Többezer dolgozóját rúgja ki a Microsoft
A világ minden pontján számíthatnak a dolgozók az elbocsátásokra. A leépítés főleg a vezetői szinteket érinti.
Többezer dolgozóját rúgja ki a Microsoft
A világ minden pontján számíthatnak a dolgozók az elbocsátásokra. A leépítés főleg a vezetői szinteket érinti.
Hihetetlennek tűnik, pedig nem akárki mondja: temethetjük az iPhone-t?
Maga az Apple alelnöke vázolta fel azt a jövőt, hogy egy évtizeden belül elveszítheti jelentőségét a ma még piacvezetőnek számító iPhone. Kiütheti a nyeregből a mesterséges intelligencia.
Nincs menekvés, mindent tudni fog rólunk a Google
Már az iPhone-felhasználók számára is elérhetővé vált a Google Térkép mesterséges intelligenciája, ami újszerű megoldással azonosítja majd, hogy merre jártunk.
Elmarad a nagy ugrás: nem bírja a chip-versenyt az Európai Unió
Aligha várható jelentős javulás az EU pozíciójában a mikrochipek piacán a következő években - állapította meg az uniós számvevőszék. Ennek legfőbb okát abban látják, hogy az EU a töredékét tudja beruházásra fordítani annak a hihetetlen összegnek, mint amit a nagy globális gyártók irányoztak elő.
Trump egy fontos állammal már majdnem meg is egyezett
Jónak tűnnek az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti kereskedelmi megállapodások kilátásai. Legalábbis erről számolt be Donald Trump, miután kedden telefonon egyeztetett Han Duck-soo hivatalban lévő dél-koreai elnökkel.