Még az elemzők sem várták, hogy a fogyasztói árak ilyen hirtelen és ennyit csökkennek az árrésstop bevezetésének köszönhetően. A szakemberek most a szolgáltatások díjaira is felhívták a figyelmet, ahol nem várt csökkenés következett be.
Szerző(k): L. K.A márciusi fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz élelmiszereknél alkalmazott árrésstop után a Nemzetgazdasági Minisztérium a telekommunikációs és a banki szolgáltatások árát szeretné letörni, ezzel is küzdve az infláció ellen. A Bázispontban áttekintettük az ügy hátterét.
Szerző(k): EconomxSzámos szolgáltatás nem lesz elérhető szombaton a legnagyobb hazai banknál.
Szerző(k): EconomxKomoly javulást produkál bizonyos gazdasági mutatók terén Nagy-Britannia, a fejlemény a szolgáltatási szektor kiugró teljesítményével magyarázható. De az S&P szakértője szerint egy fecske nem csinál nyarat.
Szerző(k): S. Z.A februári újabb magas inflációt egyértelműen az élelmiszerek további, vártnál jelentősebb drágulása okozta. A kellemetlen meglepetés az Erste elemzői szerint szükségessé teheti az inflációs előrejelzés módosítását, felfelé revízióját is.
Szerző(k): G. É.2024 utolsó negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a magyar gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal haladta meg az előző negyedévit, az előző év azonos időszakához képest 0,1 százalékos a növekedés.
Szerző(k): S. Z.Mintegy 2,7 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a tavalyi utolsó negyedévben. Magyarország legfontosabb partnere változatlanul Németország az összforgalmat nézve.
Szerző(k): S. Z.