A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte az egyszerűsített bevallások postázását, csaknem tízezren – akik ügyfélkapun keresztül küldték be nyilatkozatukat – elektronikusan a tárhelyükre, a többiek tértivevényes küldeményként, postai úton kapják meg 2014. április 30-ig.
Szerző(k): MTIA nyomtatványon csak három sort kell kitölteni.
Szerző(k): EconomxEgyre több személyijövedelemadó-bevallás érkezik az interneten a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). Tavaly az összes bevallás mintegy negyede elektronikus formában jutott célba. Idén – egyebek mellett – már az adónyilatkozat is letölthető néhány kattintással a NAV honlapján található banner segítségével - közölte az adóhatóság.
Szerző(k): EconomxA nettó bérek tempósabb emelkedésének és az alacsonyabb inflációnak köszönhetően reálbér-növekedést mért tavaly a KSH a 2012-es csökkenés után. Bár a családi adókedvezmény miatt a legalább három gyermeket nevelők nettó bére volt a legmagasabb, a legtempósabb emelkedést a gyermektelenek könyvelhették el. A járulékokra kiterjesztett kedvezményrendszer januárban átlagosan közel 15 ezer forinttal növelte az igénybe vevők nettó fizetését.
Szerző(k): Ádám ViktorBár az offshore cégeket gyakran az adócsalással kötik össze, az ilyen konstrukciók legálisan is alkalmazhatóak adóoptimalizálásra. Alkalmazásuk azonban sokakban olyan illúziót is kelt sokakban, hogy egy offshore cég mögé bújva az adóhatóság számára teljesen láthatatlanná válva szinte minden adófizetési kötelezettség alól mentesülnek. Ez nem így van: hiába tűnik ugyanis egyszerűnek az offshore társaságok használata, sokan nincsenek tisztában az ilyen megoldások jogi buktatóival.
Szerző(k): EconomxA Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb tanulmánya szerint a világszerte növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek lassítják a gazdasági növekedést és növelik a politikai instabilitást. Az IMF szerint a megoldást a vagyoni újraelosztás jelenti, ehhez az 50 százalék körüli legfelső szja-kulcs lehet az optimális.
Szerző(k): MTI-EcoKörvonalazódnak az ellenzék adóelképzelései: ha nyerne az Összefogás újra jönne a kétkulcsos szja, bevezetnék az adójóváírást, csökkenne az alapvető élelmiszerek áfája, nőne az osztalékjövedelmek adóterhelése. A kisnyugdíjasok egyszeri nyugdíjkiegészítést kapnának.
Szerző(k): Papp ZsoltJól fizető külföldi állás, és még el sem kell hozzá költöznie Magyarországról. Az adózás miatt ne aggódjon, a külföldön bejegyzett cég kint bejelenti és leadózza a jövedelmét - szól a kecsegtető ajánlat. Valóban csak ennyiről lenne szó? Tényleg hátradőlhet, hogy minden rendben van és itthon Önnek semmi tennivalója az adóhivatallal? Ilyen egyszerű lenne kedvezőbb feltételek alapján adózni? Szakértőket kérdeztünk.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna