szervezet

09.
09.
13:30
Börtönbe mehet a nagyszabású magyar-kínai pénzmosóbanda

Börtönbe mehet a nagyszabású magyar-kínai pénzmosóbanda

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szolgáltatott információk alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség nyolc személlyel szemben emelt vádat egy bűnszervezetben elkövetett, 210 millió forintot meghaladó pénzmosási ügyben. Először a vámterhekkel csaltak, később pedig a készpénzt Budapesten keresztül Törökországba vitték. Az öt kínai vádlott közül ketten még szökésben vannak.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
06.
27.
09:10
Újabb kormányközeli botrány keveredhet

Újabb kormányközeli botrány keveredhet

A kormánnyal baráti viszonyban lévő Lungo Drom romaszervezet teljes átvizsgálását kezdeményezték az ügyészségnél, mivel a szervezet tevékenysége teljesen átláthatatlan és szabálytalan.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
08.
09:23
Ha sörröl van szó, Magyarország az élen jár

Ha sörröl van szó, Magyarország az élen jár

A magyarországi sörgyártást nem zökkentette ki a normális kerékvágásból annyira a koronavírus-járvány, mint sok más országét, az ágazat még a pandémia alatt is növelni tudta hozzájárulását az állami költségvetéshez.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
25.
09:05
Kritizálták, hogy negyedszer is megnyerte a választást, kiléptette az országát a szövetségből

Kritizálták, hogy negyedszer is megnyerte a választást, kiléptette az országát a szövetségből

Azonnali hatállyal kilépett az Amerikai Államok Szervezetéből Nicaragua, amit ördögi szerkezetnek titulált. Venezuela üdvözölte a döntést - írta meg az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
01.
31.
13:20
Zaklatás, lejárató kampányok és börtön várja az újságírókat Kínában

Zaklatás, lejárató kampányok és börtön várja az újságírókat Kínában

Jogi lépések, zaklatások, egyes esetekben letartóztatás is fenyegetheti azokat a külföldi újságírókat, akik nem a kínai vezetés szája íze szerint tudósítanak az országban zajló eseményekről. A helyzet a külföldi újságírók szervezete szerint tovább romlott.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
01.
28.
06:20
Szervezett bűnözőknek minősítették a román kormány tagjait

Szervezett bűnözőknek minősítették a román kormány tagjait

Romániában egy szakszervezeti csoport azzal a váddal indított pert a kormány ellen, hogy annak tagjai bűnszövetséget hoztak létre a "spekulatív módon megállapított" energiaárak befagyasztásával kapcsolatban.

Szerző(k): Komócsin Sándor
01.
20.
11:15
Bőgel György: géplakatosból nem lesz egyik napról a másikra kedves nővér

Bőgel György: géplakatosból nem lesz egyik napról a másikra kedves nővér

A munkaerőpiacon a koronavírus megjelenése előtti időszakra jellemző halasztgatás és kivárás átfordult, és a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az automatizálás és a mind nagyobb - gyakorlatilag az ember mentesítésére képes - hatékonyságnövelési hajlandóság utat tör magának. Erről szólnak a logisztikai hírek, erről az autóipar, az irodák, de a kis-, és nagykereskedelem hírei is. Ezt várta, ezt látta-e előre az évtizedek óta a témával behatóan foglalkozó szakember? Erre keresi a választ a Napi.hu friss videós podcastja.

Szerző(k): Szabó M. István
04.
16.
15:24
A vezetői szerepet is átformálta a világjárvány

A vezetői szerepet is átformálta a világjárvány

Mesterséges intelligenciával üzemelő coach-ok jönnek, krízisálló gondolkodásmódok mennek, ami viszont nem változott, az a vezető szerepe és jelentősége a szervezetben. Minden korábbinál fontosabbá vált egy közös vezetői nyelv kialakítása és aktív használata a szervezetekben – állapították meg a Milton Friedman Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) közös konferenciasorozatának legutóbbi rendezvényén az előadók.

Szerző(k): Economx
04.
08.
15:19
Olyan globális adót vetne ki Washington, amire még nem volt példa

Olyan globális adót vetne ki Washington, amire még nem volt példa

Nagy lökést adhat a nemzetközi vállalati adózásról szóló tárgyalásoknak egy új amerikai javaslat. E szerint a legnagyobb nemzetközi vállalatok egységes kulccsal adóznának úgy, hogy az adott országban elért árbevételük arányában részesedne az adóból az adott állam.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
02.
17.
08:30
Sokakat ért kellemetlen meglepetés a napokban

Sokakat ért kellemetlen meglepetés a napokban

Sok vállalkozó meglepődött, amikor arról értesítette őket az agrárkamra, hogy tagdíjat kellene fizetniük, mivel azt sem tudták, hogy tagjai a szervezetnek.

Szerző(k): Komócsin Sándor