A Szegedi Tudományegyetemen nem kell fizetni tandíjat annak, aki már a felvételin kimagasló eredményt mutat fel, és amennyiben tanulmányait is kiválóan végzi, az egyetemi évek alatt is megkapja a támogatást. Még kérvényezni sem kell, mert automatikusan felajánlják azt a jól teljesítő diákoknak.
Szerző(k): L. K.A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a japán Kiotói Egyetemmel és az amerikai Yale Egyetemmel közös konzorciumban nyert HU-rizont pályázatot arra, hogy a Covid-19 járvány tapasztalatait használva fel lehessen készülni egy ismeretlen kórokozó által okozott új világjárványra. A projekt ahhoz a nemzetközi törekvéshez kapcsolódik, amelynek célja, hogy egy újonnan felbukkanó vírus esetén száz napon belül készüljön oltóanyag.
Szerző(k): L. K.Egyre népszerűbb a kínai nyelv Szegeden. Az ázsiai közösség is egyre nagyobb, miután a BYD is ide települ.
Szerző(k): Z. B.A gyémántbányászat környezeti terhelését csökkentő, a folyamatot költséghatékonyabbá tevő kutatások folynak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
Szerző(k): L. K.Az épületekhez köthető energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentése csak az ingatlanállomány modernizációjának felgyorsításával, a megújuló energiaforrásokra támaszkodva lehetséges egy, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajlott kutatás szerint – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Szerző(k): L. K.A Zentai Kórházban folyó szakorvosi ellátást javító magyar-szerb program indult uniós támogatással, amely során a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a telemedicina során alkalmazott megoldásokat adaptálják a vajdasági városban – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint 2026 áprilisáig tartó program 568 ezer eurós (228 millió forintos) program költségeiből 483 ezer eurót (194 millió forintot) fedez uniós támogatás.
Szerző(k): L. K.A Szegedi Tudományegyetem - először a magyar egyetemek közül - a világ legjobb 500 egyeteme közé került.
Szerző(k): L. K.Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 190. helyet szerezte meg a Quacquarelli Symonds európai rangsorában, így az idei világrangsor (QS WUR) után regionális szinten is a legjobb egyetem lett Magyarországon.
Szerző(k): Horváth TiborAz egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy a Magyar Orvosi Kamara alelnökétől értesült a szegedi gyermektraumatológia leállásáról.
Szerző(k): K. R.