Megkezdődik Magyarország számára is az olimpia, hiszen a női kézilabdázóink a házigazda franciákkal csapnak össze.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKiderült, hogy a jászberényi férfi tavaly tavasszal edzés közben úgy bordán rúgott egy hatéves kisfiút, hogy a gyermek az elszenvedett traumától bepisilt.
Szerző(k): Hercsel AdélA statisztikákkal foglalkozó cég azt is elmondta, hogy mely három nemzet esélyes az éremtáblázat dobogós helyeire.
Szerző(k): K. O.Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.
Szerző(k): H. A.Látványos, különleges, de egyben felelősségteljesen lebonyolított olimpiára készülnek a párizsi szervezők.
Szerző(k): H. A.Költségvetési csalás és a számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a NAV a főváros egyik legpatinásabb lovardájánál – tudta meg az Economx. A pasaréti Honvéd Lovarda kérdéses tevékenysége nemcsak az adóhatóság, a lovasok, hanem a II. kerületi önkormányzat figyelmét is felkeltette.
Szerző(k): Thurzó KatalinMa este 9 órakor kezdődik a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntője Berlinben. Hogyan áll össze Madrid és London mérkőzése a futballon kívül?
Szerző(k): V. G.Amelie Oudea Castera francia sportminiszter azzal a céllal merült a Szajna vizébe, hogy bebizonyítsa: a folyó vize elég tiszta ahhoz, hogy megrendezhessék benne a 2024-es párizsi olimpia nyílt vízi úszó számait.
Szerző(k): Hercsel AdélSzombathelyen gyakorlatilag mindenki lemondott a klubot vezető kft.-nél, így vezető tisztviselő, hivatalos képviselő nélkül maradt a 105 éves múlttal bíró Haladás. A város hét éve kapott egy új stadiont, azonban a „megváltozott körülmények” oda vezettek, hogy ma már igazolt labdarúgója sincs a csapatnak, amely gyakorlatilag 2024-ben megszűnt. Hogy mi vezetett ideáig, mi jöhet ezután, annak próbáltunk utánajárni a szombathelyi sportéletre rálátó forrásaink, a korábbi ügyvezető és egy sportközgazdász segítségével.
Szerző(k): Károly Gábor