Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a Telekomnál látható legfontosabb folyamatokról a társaság negyedéves jelentését követően - tudósít a portfolio.hu. Nem változott az osztalékpolitika.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxA Magyar Telekom tegnapi bejelentéséhez hasonlóval örvendeztette meg anyavállalata, a Deutsche Telekom is részvényeseit. A német cég növelné osztalékát.
Szerző(k): EconomxNagy az esélye annak, hogy az első félévben egy 10-20 százalékos áresés is bekövetkezhet az amerikai részvénypiacon a Marketwatch szerint. Ugyanakkor a piac elég erősnek tűnik ahhoz, hogy ezen túltegye magát, s az év második felében akár új csúcsokra is meneteljen.
Szerző(k): EconomxM betűs hét lesz a Budapesti Értéktőzsdén, holnap hajnalban a Mol, szerdán pedig a Magyar Telekom teszi közzé negyedik negyedéves eredményét. Egyiktől sem várnak nagy durranást az elemzők.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxA Nasdaq Composite index szép lassan megközelíti azt az értéket, amit 15 éve, a dotcom lufi tetején ért el. A piac azonban most egészen más, s a szakértők szerint most szó sincs olyan őrületről, mint akkor.
Szerző(k): EconomxKözel 150 százalékkal emelkedett a váratlanul szabadon bocsátott orosz milliárdos cége részvényeinek árfolyama néhány óra alatt.
Szerző(k): EconomxAz ázsiai tőzsdék követték a lejtőn amerikai társaikat, a legnagyobb visszaesést a japán tőzsde befektetői voltak kénytelenek lenyelni.
Szerző(k): EconomxCsatlakozott a tőzsdekrach veszélyére figyelmeztető szervezetekhez a Nemzetközi Valutaalap. A fejlett országok gazdaságai a fél évvel ezelőtt jósoltnál halványabb növekedésre számíthatnak, de azért valamelyet gyorsulhat a bővülés a következő 15 hónapban - derül ki az IMF szakértőinek várakozásaiból.
Szerző(k): Economx