Hatalmas, utoljára 2008-ban látott nagyságú eredményt ért el tavaly az OTP-csoport. A javulás döntő részben a magyar hitelfordulatnak volt köszönhető, de sokat számított, hogy az ukrán és az orosz leány már nem brutális veszteséget, hanem nyereséget termelt. A negyedik negyedévben viszont komolyan elkezdett spájzolni az OTP, sok céltartalékot képzett. Az elemzők erre számítottak, az eredmény azonban így is elmarad a várttól.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHatalmas érdeklődés mellett keltek el a Snap részvényei a tegnapi kibocsátás során. Az alapító tulajdonosok vagyona most akkora, hogy amellett elbújhatnak a leggazdagabb magyarok és könnyedén kifizethetnének akár egy budapesti olimpiát is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásLassan kimegy a divatból az az üzleti modell, amelyben a tőzsdére lépő nagyobb orosz cégek inkább a londoni bevezetést választják a moszkvai helyett. A pezsgő üzlet lassan elhalni látszik, az orosz cégek hazamennek, s ezzel nagy űrt hagynak maguk után.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA befektetők tűkön ülve várják Donald Trump keddi beszédét. Kiderülhet, a nagy tőzsdei lelkesedés indokolt volt-e a választások óta, vagy jöhet a hideg zuhany.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA londoni tőzsde ( LSE) közleménye szerint Brüsszel feltételei valószínűtlenné tették a fúziót a frankfurti tőzsdével (DB).
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA mostani rally a részvénypiacon úgy néz ki csak a kezdet. A Trump megválasztása óta tartó emelkedés nagyon hasonlít arra, ami Ronald Reagan első elnöksége idején történt, s ez a mostaninál is jóval magasabb árfolyamokat vetít előre - véli egy veterán technicista.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHiába számolt be a várakozásoknál jobb eredményről tegnap a Magyar Telekom, a vártnál alacsonyabb idei osztalék kilátásba helyezése miatt esik az árfolyam.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,10 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 34 112,89 ponton zárt szerdán.A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Papp Zsolt